Ennyi volt: Vádat emelt az ügyészség Orbán Viktor szövetségese ellen

Akár öt évre is rácsok mögé kerülhet.

Vádat emelt Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke ellen a bosznia-hercegovinai szövetségi ügyészség pénteken, mert a politikus nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidtnek, a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit.

Az ügyészség emellett vádat emelt Milos Lukic, a boszniai Szerb Köztársaság hivatalos közlönyének megbízott igazgatója ellen is, mert egyetértett abban, hogy ne jelenjenek meg a főképviselő jogi aktusai a közlönyben, így azok nem léphetnek érvénybe.

Bosznia-Hercegovina politikai és alkotmányos berendezkedését a boszniai háborút lezáró 1995-ös daytoni békemegállapodás határozza meg. Ennek értelmében az ország két részből áll: a Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból. A nemzetközi közösség főképviselőjének intézményét is ekkor hozták létre: a megbízottnak joga van törvényeket hozni és felfüggeszteni.

A boszniai szerbek azonban már Christian Schmidt 2021-es kinevezésekor is azt mondták, hogy nem fogadják el a kinevezését, mert azt az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagyta jóvá, ahogyan az az elődei esetében történt.

A vádat a szövetségi ügyészség a büntető törvénykönyv azon pontja alapján emelte, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének a döntéseit, emellett pedig eltiltják a hivatali tevékenységeitől is.

A büntető törvénykönyv vonatkozó pontját éppen Christian Schmidt módosította a közelmúltban, a döntés hátterében pedig éppen a boszniai szerb politikusok kijelentései és lépései álltak.

Milorad Dodik az utóbbi több mint húsz évben többször is kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina államként működésképtelen, és a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia.

Milorad Dodik pártját számos alkalommal „támogatta” közpénzmilliárdokkal az Orbán-kormány. Dodikot egyébként Vlagyimir Putyin szoros szövetségeseként – leginkább bábjaként – tartják számon. Hogy mi haszna származik az Orbán-kormánynak és Magyarországnak Dodik támogatásából, az a mai napig nem világos.

(MTI)

Kapcsolódó:

Fotókkal: Végre kiderült, miért sietett annyira Orbán Bosznia-Hercegovinába

Orbán döntött: Kihúzza a csávából szerb haverját a magyarok pénzén

Fotókkal: Orbán szívbéli barátját fogadta a Karmelita kolostorban — Fontos dolgokat jelentettek be

https://nyugatifeny.hu/2022/09/29/videoval-elkepeszto-felvetel-kerult-elo-orbanrol-elmondta-kik-magyarorszag-szivbeli-baratai

Valódi Hírek