„Aki ezt teszi, azt a népnek ki kell rúgnia!” – Jakab Pétert iszonyúan felheccelték Lázárék

Betelt a pohár!

Jakab Péter arról érdeklődött írásbeli kérdésében Orbán Viktor miniszterelnöknél, hogy miért „Áll a Máv?”. Orbán helyett Lázár János miniszter megbízásából Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára válaszolt.

Az államtitkár válaszában azt írta: a vasúttársaság járműállományának és vasúti pályájának versenyképessége önmagában szervizeléssel és karbantartással nem megőrizhető. Az államtitkár azt állította: a meglévő járműpark karbantartását

„sajnos érdemben nehezíti a szomszédunkban dúló háború is”.

Jakab Péter Facebook-oldalán osztotta meg az írásbeli kérdésére adott kormányzati választ. Bejegyzésében többek között azt írta:

  • a háború miatt szakad a felsővezeték,
  • a háború miatt késnek a vonatok,
  • a háború miatt okoz az 50 éves mozdony égési sérülést az utasoknak,
  • a háború miatt hosszabb ma a menetidő, mint 20 évvel ezelőtt,
  • a háború miatt nem megy a klíma,
  • és Mészáros is a háború miatt spórolja ki a vasat a vasbetonból a felújítandó vonalakon.

Jakab Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy Egyiptomba azért a háború ellenére is tud új vonatokat küldeni az Orbán-kormány.

Bejegyzését változtatások nélkül alább közöljük:

„Miután a MÁV a szétesés szélén áll, írásbeli kérdést küldtem Orbánnak:

1) Hogyan kívánja a kormány biztosítani a minimális színvonalat a vasúton?

2) Milyen kártérítést kapnak azok az utasok, akiket a vonat nem visz tovább, vagy megéget stb stb.

🗣Megjött a válasz! Egy olyan kérdésre, amit fel se tettem.

🗣Eszerint a háború a hibás!

🗣A háború miatt szakad a felsővezeték, a háború miatt késnek a vonatok, a háború miatt okoz az 50 éves mozdony égési sérülést az utasoknak, a háború miatt hosszabb ma a menetidő, mint 20 évvel ezelőtt, a háború miatt nem megy a klíma, és Mészáros is a háború miatt spórolja ki a vasat a vasbetonból a felújítandó vonalakon.

😡Egyiptomba azért a háború ellenére is tud a kormány új vonatokat küldeni.

🤜Szóval az a helyzet, hogy a háború nem ok arra, hogy hülyének nézzék a magyart. Aki mégis ezt teszi,

azt a népnek ki kell rúgnia!

A Nép Pártján azért harcol új választásért, hogy ez mielőbb meg is történhessen!

🤜Írd alá te is: https://aneppartjan.hu/

Maradok a Nép Pártján! 🇭🇺

A választ itt olvashatod: https://www.parlament.hu/irom42/04692/04692-0001.pdf

(Jakab Péter/Facebook)

Kapcsolódó:

Érik a gigabotrány: Nagyon súlyos dolgok derültek ki Lázár Jánosék tervéről

Áll a bál: Kőkeményen nekimentek Orbánnak a közlekedési szervezetek a vasútvonalak felszámolása miatt

https://nyugatifeny.hu/2023/07/26/kigyulladt-egy-budapest-fele-igyekvo-vonat-ami-ezutan-jott-attol-nagyon-bepoccent-a-volt-kozlekedesi-allamtitkar

Valódi Hírek