FRISS: Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó, miután az Orbán-kormány döntött a vasútvonalak megszüntetéséről

Elmondta, készek arra, hogy gyártási kapacitást exportáljanak Egyiptomba.

A magyar közlekedésipar valaha volt legnagyobb megrendelése nyomán széles körű magyar-egyiptomi vasúti járműgyártási együttműködés indulhat meg a jövőben az afrikai piaci lehetőségeket kihasználva – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az egyiptomi közlekedési miniszterrel, Kamel al-Vazírral közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés egyik legmeghatározóbb területe a közlekedési ipar, ugyanis

Dunakeszin nagy erőkkel zajlik az észak-afrikai országba szállítandó vasúti kocsik gyártása.

Kiemelte: a hazai közlekedési ipar valaha volt legnagyobb megrendelése eredetileg háromoldalú, orosz-magyar-egyiptomi projekt volt, viszont az időközben bekövetkezett nagy geopolitikai változások nyomán mára kizárólag a Ganz-MÁVAG felelős a teljesítésért.

Rámutatott: Magyarországról eddig

255 vasúti kocsit szállítottak ki, és a megrendelt további 314 kocsi gyártása is folyik.

„A kiszállítás is folyamatosan történik, határidőre végezni is fogunk”

– lelkendezett.

Úgy vélekedett: a projekt jelentősége „önmagán túlmutat”, mivel az az export jelentős bővüléséhez vezetett, márpedig ez alapvető fontosságú a magyar gazdaság teljesítménye szempontjából.

„Ma megkezdtük az egyeztetéseket arról, hogy hogyan folytassuk ezen együttműködés kiterjesztését, és megkezdtük a tárgyalásokat a további közös egyiptomi-magyar vasúti gördülőállomány-gyártásról”

– közölte.

„Mi készek vagyunk arra, hogy gyártási kapacitást, technológiát exportáljunk Egyiptomba, az egyiptomi gyártási lehetőségeken keresztül pedig az afrikai piacra történő belépés lehetőségét látjuk a magyar vasúti járműipar számára”

– fejtette ki.

Tudatta: megegyeztek

az egyiptomi vasúti mérnökök és technikusok magyarországi gyakorlati képzéséről

a már most is működő ösztöndíjprogram keretében, hogy ezzel „a műszaki lába is biztosított legyen az együttműködésnek„.

„A magyar közlekedésipar valaha volt legnagyobb megrendelésének teljesítése tehát zajlik, és úgy látjuk, hogy ez most megnyithatja a kaput arra, hogy egy, az afrikai piaci lehetőségeket kihasználó, széles körű egyiptomi-magyar vasúti járműgyártási együttműködés induljon meg a jövőben”

– összegzett.

Ezt követően kitért rá: 2024-től évi 115-ről

200-ra emelik fel az egyiptomi hallgatóknak adható felsőoktatási ösztöndíjak számát,

miután idén 890 jelentkezés érkezett, ami – ismertette – „rekordnak számít„.

Az idegenforgalom témájával kapcsolatban azt mondta: tavaly százezernél is több magyar turista látogatott Egyiptomba, és idén ez a szám tovább nőhet.

Elmondta: heti tizenkét repülőjárat biztosítja a közvetlen összeköttetést a két ország között, és ez a WizzAirnek megadott gízai engedély nyomán hamarosan tizenötre fog bővülni.

Szijjártó végezetül kifejtette: Egyiptom nem pusztán magyar, hanem összeurópai szempontból is „stratégiai fontosságú partner„, amelynek meghatározó a szerepe abban, hogy a védvonalként szolgáló észak-afrikai régió egyik legfőbb bástyájaként féken tartsa a kontinens felé tartó migrációs hullámokat.

„Egyiptom felelősségteljes politikájának is köszönhetjük, hogy az elmúlt időszakban a délről érkező migrációs hullámokat alapvetően kontroll alatt lehetett tartani”

– mondta, hozzátéve: Kairó rendkívül fontos partner a terrorellenes küzdelemben is, hiszen az ország stabil politikai rendszere nélkül – vélekedett – még a mostaninál is súlyosabb lenne a terrorveszély a térségben.

Videó:

(MTI / Szijjártó Péter/Facebook)

Kapcsolódó:

Áll a bál: Kőkeményen nekimentek Orbánnak a közlekedési szervezetek a vasútvonalak felszámolása miatt

Most érkezett: 10 vasútvonalat zár be a MÁV augusztusban

https://nyugatifeny.hu/2023/07/25/kitort-a-balhe-lazar-janos-bejelentese-utan-most-fogyott-el-a-turelme-egy-magyar-civil-szervezetnek

Valódi Hírek