Kigyulladt egy Budapest felé igyekvő vonat – Ami ezután jött, attól nagyon bepöccent a volt közlekedési államtitkár

Nem hagyta annyiban a történteket.

A szerda reggeli csúcsidőben, fél 8 körül kigyulladt egy Lajosmizséről Budapestre tartó Csörgő becenevű dízelmozdony. Az eset azon a budapesti szakaszon történt, amelyet számos vasútvonal használ, így az esetet követően Magyarország jelentős részén felborult a vasúti menetrend.

Vitézy Dávid politikai oldalaktól függetlenül elismert közlekedési szakértő, volt BKK-vezér, aki tavaly rövid ideig Palkovics László minisztériumának közlekedési államtitkáraként tevékenykedett – éppen a délelőtti órákban utazott volna Debrecenbe, amikor a Nyugati pályaudvaron teljes káosszal szembesült. Bejegyzését változtatás nélkül idézzük alább:

Ma a 9:23-as Nyírség IC-vel terveztem Debrecenbe menni. Mikor még otthonról láttam a hírekben, hogy 7:30 körül kigyulladt egy 47 éves Csörgő dízelmozdony a lajosmizsei vonalon, tudtam, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű, hisz egy pesti közös szakaszon lerobbanó mozdony a szegedi és debreceni InterCity-ket és a teljes ceglédi fővonal elővárosi közlekedését bedönti egymaga.

Ez az egy eset önmagában is jól illusztrálja, miért elkerülhetetlen a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia megvalósítása és ennek részeként a lajosmizsei vasútvonal villamosítása és miért baj ezeknek a fejlesztések az elhúzódása.

Pont ez ellen a beruházás ellen állt ki nemrég sajnos a XVIII. kerület és Gyál polgármestere is (mondván, száműzni kéne a településeken kívülre a vonalat, az utasoktól távol…), no meg az állami beruházások halasztásának is áldozata lett.

De visszatérve a ma reggelre: kiértem a Nyugatiba, már a 8:23-as IC se indult el Debrecen felé, a szegedi IC is kimaradt, zónázó vonatok se indulnak,

utasok százai tanácstalanul nézték a kijelzőt.

9:20-kor az elvileg három perccel később induló Nyírség IC zölden villogott a kijelzőn, késés nem volt jelezve, a hangosbemondó érkező vonatok késéséről beszélt csak, a peronvégi kijelzőkön vármegyebérlet-reklámok futnak.

Rutinos vasúti utasként megnézem, hogy az érkező IC, ami aztán 9:23-kor fordulna, hol van. Ekkorra már megindult a forgalom, de az InterCity még Vecsésen állt sorba, Budapest felé – nyilvánvalóan 3 perc múlva nem fog elindulni.

9:23 eljön, a vonat egyszerűen a zöld villogás után eltűnik a Nyugati nagy kijelzőjéről, mintha elindult volna. A MÁV app sem mutat semmit a vonat információs oldalán.

Látom, hogy a vonat kitartóan araszol azért Budapest felé, néhány utasnak, köztük egy tanácstalan külföldi családnak próbálok is szólni, hogy tartsanak ki, hisz a 8:23-as és a 9:23-as vonat eltűnése után többen kezdik feladni és telefonálni, hogy ma mégse tudnak hazamenni vagy megpróbálnak autós eljutást szervezni.

Ekkor már 2 órája történt a zavar, nem friss a helyzet. Mégis, az ország legforgalmasabb főpályaudvarán tanácstalanul várakozó

több száz ember között nincs egy vasutas se, aki tájékoztatást adna.

Gondolom, a forgalmi döntéshozók és az állomási személyzet között a belső információáramlás hiánya miatt ők se tudnának mit mondani, inkább kivárják a helyzet jobbra fordulását. Ezen sokan, sokszor próbáltunk már változtatni, ezek szerint

mindhiába.

Az osztrák vasút jó pár éve kialakította a gyakorlatot, hogy ilyenkor tablettel felszerelt tájékoztatószemélyzet jelenik meg sárga mellényben, aki mindenkinek próbál segíteni, elindítottuk ezt tavaly a MÁV-nál is, nem tudom, mi lett a sorsa.

Amúgy a BKK is ezt a gyakorlatot követi Budapesten belül egy villamospótlásnál a kocsival kivonuló zavarelhárító egységeivel, nyilván nem jut mindig mindenhova, de a legkritikusabb csomópontokba igen.

A hangosbemondó továbbra is mindenféle érdektelen információt közöl, érkező vonatok késését sorolja és két nyelven bemondja, hogy a Prágába tartó EuroCity tíz percet késik – miközben addigra már rég elment. A debreceni vonatok kimaradásáról egy hang sincs, a vonat menetrend szerint indulásakor, 9:23-kor és abban a további negyed órában, ameddig kifejezetten figyeltem erre,

egy szó sem hangzik el róla.

A vonat eltűnt a kijelzőről, mintha sose lett volna – vagy épp időben elment volna. Miközben a jegy foglalásánál az e-mail címemet és a telefonszámomat is megadtam a MÁV-nak, egy üzenet se jön – ezt is többször többen próbáltuk már megváltoztatni.

Az IC végül megjön, 9:53-kor bevánszorog a Nyugatiba, rendes klímás IC-kocsi helyett persze “fecske”, fapados légkondi nélküli személykocsi is van rajta – a fix helyjegyeken pedig két vonatnyi utas osztozik majd valahogy. Az emberek már hozzászoktak a helyzethez, megalkudnak a helyeken, az utasok egy része úgyis feladta és elment.

Végül 10:19-kor elindultunk. Néhány utas a 10:23-as IC-ről is felszáll, az úgyse jön, így aztán van szék, amire három utas helyjegye egyszerre szól.

Nyilván nem történt katasztrófa, és végül megy a vonat, de azért az ismét nyilvánvaló volt, hogy a MÁV működési kultúrája és a saját utasaihoz való viszonya egyáltalán nincs rendben, ennél többre kell, hogy képesek legyünk Magyarországon.

És ez nem is mind pénzkérdés

– a villamosítás, a mozdonyok cseréje nyilván az, de a korrekt tájékoztatás megszervezése például a MÁV költségvetéséhez képest biztosan nem tétel. Apróságokon múlik, hogy az utas a néha elkerülhetetlenül bekövetkező bajban, zavar idején úgy érzi-e, hogy figyelnek rá és próbálják ellátni információkkal – nyilván amennyivel éppen az adott helyzetben lehet.

Félreértés ne essék, tudom jól, hogy fél évig szolgáló közlekedési államtitkárként

az arányos felelősségem ebben nekem is megvan,

bár az is tény, hogy próbáltunk mindent megtenni egy új flottabérleti konstrukcióval a rémes állapotú InterCity-flotta gyors megújítására, az országos közlekedésszervező létrehozásával az állam megrendelői szerepének megerősítésére, vagy épp a tavaly nyáron a balatoni vonalon történt hasonló összeomlás után természetesen nem csak elnézést kértünk az utasoktól, hanem a teljes forgalomirányítási és utastájékoztatási folyamatot elkezdtük újratervezni.

Sajnos, ma utasként azt érzékeltem, nem sok eredménnyel.

(Vitézy Dávid/Facebook)

Valódi Hírek