Megrázó részleteket árult el a kemoterápiájáról Reviczky Gábor

A kezelése félénél tart.

Több ízben beszámoltunk Reviczky Gábor betegségéről. A népszerű színművész prosztatarákkal küzd, és ugyan eleinte nem akarta elfogadni a kemoterápiás kezelést, idővel belátta, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy meggyógyuljon. Időközben áttétek is kialakultak a szervezetében, különösen a csontjaiban, így elengedhetetlen a gyógyuláshoz a kezelés.

A blikk.hu megkérdezte tőle, hogyan viseli a kezelést, illetve milyen tapasztalatai vannak. A portálnak a színművész elmondta: immáron túl van a kemoterápiás alkalmak felén, és mindig egyedül jár a kezelésekre az autójával; hétfőn kapja a negyedik dózist. Mint mondta, a körülményekhez képest jól viseli a kezelést, azonban azt vette észre, hogy elkezdett kopni az arcszőrzete.

Kezelőorvosai hat kemoterápiás alkalmat írtak elő neki, és a hétfőit követően már 4 kezelésen túl lesz. A színészen az utóbbi időben vérvizsgálatot is végeztek.

Az orvosok azt mondták, az állapotomhoz képest minden rendben van. Az csak hosszas vizsgálatok során fog kiderülni, hogy a kemoterápia hatásos volt-e. Most megnézték a véremben lévő rákos sejtek szintjét, és ha ez a következő vérvételek során csökken, az jelzi a kezelés sikerességét

– mondta a portálnak Reviczky. Elmondta, nagyjából két órába telik, amíg lefolyik nála az infúzió. Elárulta: kétféle készítményt kap; az egyik a kemoterápiás gyógyszer, másik pedig egy nyugtató, erősítő vitaminos keverék.

Van, akit egy-egy kezelés utána a mosdóba is ki kell kísérni,

annyira legyengül, de mivel én nem a legerősebb terápiát kapom, ezért egyedül érkezem autóval, és ha végzek, minden gond nélkül haza is vezetek. Kezdetben várni kellett a soromra, akkor sokat beszélgettem a sorstársakkal, de már időpontra járok, így legfeljebb akkor találkozom betegekkel, amikor kimegyek rágyújtani egy cigarettára

– árult el a színművész. Bár alapvetően jól tolerálja a szervezete a kezelést, némi változást észrevett magán. Rendszeresen nyírja a haját és az arcszőrzetét nullás haj- és szőrvágó készülékkel, és azt vette észre, hogy

az arca jobb oldal ötven forintos nagyságú foltban elkezdett kikopni az arcszőrzete.

Reviczky Gábor a betegsége ellenére is folyamatosan dolgozik: forgat, szinkronizál, és elmondása szerint egyáltalán nincs szüksége pihenésre a munkaidő alatt. Jelenleg az RTL-en futó A mi kis falunk új évadának forgatásán dolgozik, és éppen most van egy hét szabadsága a stábnak.

Elárulta: a munka az eddigiekhez hasonlóan profi és gördülékeny, és a jeleneteivel órákkal a kiírt céldátum előtt végez. A munka végeztével sem pihen; siet tovább szinkronizálni vagy narrálni más filmekhez.

Valódi Hírek