Végleg vége? Óriási bajba került Schobert Norbert – felszámolhatják a fitneszguru cégét

Az ág is húzza.

Ismét viharfelhők gomolyognak az Update-vezér feje felett, ugyanis felszámolási kérelmet nyújtottak be a hajdan Schobert Norbert által alapított cég ellen.

Az utóbbi időkben sorra érik a csapások a fitneszgurut: cége ellen végrehajtást indítottak, sorra kellett bezárnia üzleteit, majd pedig a Gazdasági Versenyhivatal is lecsapott rá.

Úgy fest, gondok adódtak Norbi cégeinek pénzügyi stabilitásával is, hiszen a kirótt bírságot egyszerűen csak nem fizette ki.

Ám a Norbit ért megpróbáltatások itt nem értek véget. A Blikk arról írt, hogy birtokukba jutott egy dokumentum, amelyben egy, a Norbi Update Lowcarb Zrt.-vel üzleti kapcsolatban lévő, szigetszentmiklósi székhelyű cég jogi képviselője

felszámolási kérelmet nyújtott be

a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának a cég ellen, mert a „jelentős összegű” tartozásuk fizetési felszólításáról szóló levelet sem tudták kézbesíteni.

Norbi cége körül egyre több a zűrös ügy. Ugyan az interneten szabadon elérhető céges adatok szerint az egykori alapító, Schobert Norbert már „csak” vezérigazgató, de a felszámolási kérelem ügyében még neki is lesz miért aggódnia.

„Ez egy kérelem, ebből nem következik automatikusan, hogy el is rendelik a felszámolást. Mindenesetre ilyet akkor nyújt be egy hitelező,

ha már nagyon-nagyon nem akar fizetni az adós.

Érdekes az is, hogy a kérelem szerint a székhelyről visszajött a hitelező felszólító levele. Ilyenkor 45 napja van az adósnak, hogy rendezze a tartozását, ez most jár le. Természetesen az adós vitathatja is a követelés jogosságát. Egy biztos, a bíróságnak összességében 60 napon belül kell döntenie az ügyben, ha addig nem rendezik az ügyet a felek”

– magyarázta a kialakult helyzetet Tóth Levente, a Bank 360 munkatársa.

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/06/20/nagyon-kiakadt-schobert-norbi-ugy-erzi-minden-egyre-rosszabb-de-mar-latja-a-kiutat

Valódi Hírek