Durva csörte a parlamentben: Gy. Németh Erzsébet szerint súlyos pénzekkel tartoznak a nyugdíjasoknak Orbánék

Orbán államtitkárának viszont más a véleménye.

Jelenleg a kormány körülbelül 84 ezer forinttal tartozik egy átlagnyugdíjat kapó idősnek, miközben Orbán Viktorék velük hiteleztetik az államháztartást – hangsúlyozta Gy. Németh Erzsébet a parlamentben kedden.

A Demokratikus Koalíció képviselője rámutatott: Banai Péter államtitkár szerint azért nem lesz évközi nyugdíjemelés, mert a KSH adatai nem indokolják. Az orbáni infláció mellett a kormány azt kéri a nyugdíjasoktól, hogy várjanak novemberig. Akkor a kormány „nagy kegyesen” visszaad nekik valamennyit abból az összegből, amely egyébként

már most is járna az időseknek

– összegezte a helyzetet a DK képviselője.

A politikus szerint a jelenség nem újdonság, Orbánék évek óta szándékosan alultervezik az inflációt – Varga Mihály éppen kedden jelentette be, hogy jövőre 6 százalékos inflációval számolnak –, hogy kevesebb nyugdíjat kelljen kifizetniük, mint ami járna az időseknek.

Hozzátette: ha figyelembe vesszük azt az 1,5 százalékot, amellyel még tavalyról és tavaly előttről tartoznak a nyugdíjasoknak, valamint a január óta felhalmozott tartozásukat is – nem beszélve 40-50 év kőkemény munkájáról a tisztességes nyugdíj reményében–, akkor a kormány körülbelül 84 ezer forinttal tartozik egy átlagnyugdíjat kapó idősnek.

„Mészáros Lőrinc tavaly 15 másodperc alatt kereste meg ezt az összeget, Orbánék viszont sajnálják ezt a pénz a nyugdíjasoktól”

– fogalmazott Gy. Németh Erzsébet.

Dobrev Klára pontosan ezért állította fel az árnyékkormányt, hogy megmutassa: az árak helyett lehetne a béreket és a nyugdíjakat emelni. Ennek részeként

negyedéves nyugdíjkorrekciót terveznek,

sőt ez lesz a minimum a nyugdíjasok részére, miután az Orbán-kormány már csak egy rossz emlék lesz – hangsúlyozta Gy. Németh Erzsébet.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára válasza kezdetén rögtön Banait védte, aki szerinte nem ejtett szót az idei nyugdíjkorrekció elmaradásáról. Tállai kifejtette a kormány nyugdíjemelések terén elért „sikereit”: elmondása szerint jelenleg az átlagnyugdíj 209 ezer forint.

Sőt, ő úgy látja, a hatalomba kerülő politikusoknak a Fidesz nyugdíjpolitikáját kellene másolni, és nem pedig kritizálni.

A Pénzügyminisztérium korábban közölte, hogy:

„amennyiben az évközi adatok alapján azt állapítjuk meg, hogy a 2023-ra becsültnél magasabb lenne az éves várható általános, illetve nyugdíjas infláció mértéke – januártól visszamenőleg – nyugdíjkorrekciót hajtunk végre.”

Ennek ellenére Varga Mihály pénzügyminiszter pár napja ismét megtagadta a Népjóléti Bizottság ülésén való részvételt. A bizottság előtt a magyar nyugdíjasokat szorongató orbáni inflációval kellett volna elszámolnia a tárcavezetőnek.

(ParlamentMax/YouTube)

(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Valódi Hírek