Megszólalt az Országos Mentőszolgálat: Ezért nem érkezett ki a mentő Gálvölgyi Jánoshoz

Vizsgálják, hogy szakmailag megfelelő volt-e a döntés.

Mint ismert, szerda délelőtt rosszul lett Gálvölgyi János, akihez mentőt hívtak családtagjai, azonban végül maguk szállították kórházba a 74 éves színészt, aki a Semmelweis Egyetem Klinikájára került, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták.

Gálvölgyi János lánya az RTL Híradójának számolt be arról, hogy hiába hívtak mentőt, a riasztás után fél órával a kocsi még nem indult el, ezért döntöttek úgy, hogy maguk viszik kórházba a színészt.

Az üggyel kapcsolatban Gálvölgyi János felesége is megszólalt, aki megrendülten nyilatkozott férje állapotáról.

A hvg.hu a riasztással kapcsolatban megkereste az Országos Mentőszolgálatot.

„A hívást fogadó mentésirányító a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet 2-es prioritási kategóriába sorolta (az 1-es prioritás jelenti a közvetlen életveszélyt, amely azonnali mentőriasztást von maga után).

Mivel a bejelentő nem a beteg mellől, hanem egy másik településről telefonált, ezután a mentésirányítók telefonon felhívták a beteg mellett tartózkodó hozzátartozót annak érdekében, hogy pontosíthassák, kiegészíthessék a beteg aktuális állapotára vonatkozó információkat.

A mentőegység indításakor a hozzátartozók a hívást lemondták, más járművel kórházba szállították a beteget.

A mentésirányítók szakmai döntésének megfelelőségét vizsgáljuk”

– írta Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője.

Valódi Hírek