Újabb hírek érkeztek Gálvölgyi János állapotáról: A lánya nyilatkozott róla

Nem érkezett ki a mentőautó.

Szerda reggel kórházba került Gálvölgyi János – értesült az RTL Híradó a színész családjától.

A művésznek légzési nehézségei támadtak, állapota súlyos, az intenzív osztályra került. Délután már átszállították egy másik kórházba, ahol szintén az intenzív osztályon kezdték meg a kezelését.

Az rtl.hu most arról számolt be, hogy hiába várták a mentőt Gálvögyi Jánoshoz szerda délelőtt Budapesten, őt

a lányai szállították kórházba.

Mint írták, a 74 éves színészt azóta intenzív osztályon ápolják. Családtagjai azért hívtak mentőt, mert Gálvölgyi nem kapott levegőt és félrebeszélt. Fél óra után újra telefonáltak, akkor derült ki, hogy

még el sem indult érte a mentőautó.

A mentők vizsgálják a történteket – közölték.

Szerda este a Pintér Béla Társulat darabjában játszott volna Gálvölgyi János, de a 74 éves színész rosszulléte miatt elmarad az előadás.

„9 óra 40-kor hívott a nővérem mentőautót az édesapánkhoz, aki nagyon rosszul volt. A mentőket felhívta és mondta, hogy nem kap rendesen levegőt és félrebeszél”

– mondta Gálvölgyi kisebbik lánya.

Gálvölgyi Dóra ekkor azonnal autóba ült a belvárosban, és szülei II. kerületi házához sietett. Elmondta, körülbelül 30 perc alatt ért oda, a mentők azonban még akkor sem érkeztek meg a helyszínre.

„Fél 11 körül felhívtam a mentőket, hogy hol van a mentőautó, mert az édesapám láthatóan tényleg nagyon rossz állapotban van.

Azt mondták, hogy még nem sikerült elindítaniuk az autót”

– emlékezett vissza a történtekre.

A színész lánya azt mondja, ekkor nagyon kétségbeesett, ezért emelt hangon válaszolt a mentőszolgálat diszpécserének.

„Megpróbált az úriember beszélni velem, hogy hogy érzi magát az édesapám, de elmondtam neki, hogy nem értek hozzá, hiszen nem vagyok orvos, azt látom, hogy nem kap rendesen levegőt és félrebeszél. Valóban emelt hangon mondtam mindezt. Ekkor közölte, hogy velem nincs mit beszélnie, és

rám tette a telefont”

– mondta.

Ezt követően több orvos ismerősükkel is felvették a kapcsolatot, akik azt javasolták, azonnal üljenek autóba, és ők maguk vigyék kórházba a színészt.

„Gyakorlatilag úgy hoztam át a városon, hogy mellettem ült az anyósülésen, hogy mi tartottuk két oldalról a nővéremmel vezetés közben, merthogy annyira rosszul érezte magát”

– mondta.

A színészt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára szállították, mert ez volt a legközelebb. Ott azonnal az intenzív osztályra vitték az orvosok. A színész rosszullétének pontos okát egyelőre nem derítették ki – írták.

Délután rohamkocsival szállították át a Semmelweis Egyetem Üllői úti klinikájára, ahol továbbra is az intenzív osztályon ápolják, lélegeztetőgépre kapcsolták és folyamatos vizsgálatokat végeznek rajta.

Az Országos Mentőszolgálat arról tájékoztatta az RTL Híradót, hogy vizsgálják a mentésirányítók szakmai döntését, amely alapján nem indítottak azonnal mentőt Gálvölgyi Jánosért.

Hozzáétették: „a bejelentőtől kapott információk alapján” a mentésirányító nem a legsürgősebb, hanem az az alatti kategóriába sorolta az esetet.

Valódi Hírek