Tudja még fokozni a lombkoronás polgármester: Beperelte a sztorit megszellőztető hírportált

Bíróságra rángatja az Átlátszót.

Beperelte az Átlátszót Filemon Mihály, a lombok nélküli lombkoronasétányról elhíresült Nyírmártonfalva vezetője – derült ki a hírportál szerdai cikkéből.

Az Átlátszó március végén írt a tarra vágott erdő helyén épült remekműről, amelyet követően a polgármester helyreigazítást követelt a hírportáltól, többek között azért, mert a sétányt nem uniós pénzből – bár megígényelték, nem folyósították azt időben – építtette.

Mivel az Átlátszó az információkat állami nyilvántartásból szerezte, Filemon pedig a cikk előtt nem reagált a kérdéseikre, a portál úgy döntött, nem tesz eleget a kérelemnek.

A polgármester nem nyugodott bele a döntésbe, bíróságig vitte az ügyet, helyreigazítást és bocsánatkérést követel tőlük . A per első tárgyalása jövő hét pénteken lesz a Fővárosi Törvényszéken.

Az értesülések szerint Nyírmártonfalván feszült a helyzet a cikk megjelenése óta, sőt a történet bejárta a magyar sajtót,

a polgármester kezei közül pedig kezdtek kicsúszni a dolgok.

Alig egy napja került nyilvánosságra egy hangfelvétel, amelyen a település vezetőjének és egyik dolgozójának beszélgetése hallható.

Filemon egy, a lomkoronasétány előtt készített fotóra küldött nevetős szmájli miatt akart elbeszélgetni a hölggyel, aki felvételt készített erről, azonban nem akarta a mobilját kitenni az asztalra. Filemon közölte vele, hogy

küldeni fogja a papírjait.

A polgármester később úgy reagált a történtekre, hogy belső vizsgálat folyik, mert a nő „nem dolgozik jól”. Ígérete szerint hamarosan tájékoztatja a közvéleményt az eredményről.

Sőt a polgármester korábban az ATV-nek nyilatkozott arról, hogy a lombok nélküli lombkoronasétányról tudósítókat mind bepereli.

Valódi Hírek