Kiakadt a lombkoronasétányt építtető polgármester: Meglepő lépésre szánta el magát

Érdekes az állítása.

Bocsánatkérést és helyreigazítást követel a nyírmártonfalvai polgármester, mert szerinte nem igaz, hogy uniós pénzből építette a lombkoronasétányt, hiszen az összeget még nem folyósították.

Március végén az Átlátszó hozta nyilvánosságra a nyírmártontfalvai lombkoronasétány-ügyet. Arról írtak, hogy 60 millió forint uniós összeget nyert Filemon Mihály a beruházásra.

A lombkoronasétány „különlegességét” az adja, hogy tarra vágták körülötte az erdőt. Közben az is kiderült, hogy 20 kilométeres körzetben 4 ilyen épület is van, mindegyikre uniós pénzt nyertek a szomszédos falvakban. Nyírmártonfalván egy üresen álló vágóhidat is talált Hadházy Ákos.

Filemon a következőket adatokat szeretné helyreigazíttatni:

  • mivel még nem folyósították a lombkoronasétányra megítélt támogatást, így szerinte nem igaz, hogy uniós pénzből építette azt;
  • állítása szerint az uniós pályázati honlapon szereplő közel félmilliárdos erdősítési támogatás sem stimmel;
  • kifogásolja, hogy a lap a közbeszerzési értesítő alapján azt írta, hogy az eredeti tervek szerint a sétányt 50 méter hosszúra tervezték, az
  • állítása szerint 80 méter hosszú a bizarr létesítmény.

Az Átlátszó nem kíván eleget tenni a kérelemnek, mert úgy gondolják,

hogy Filemon uniós pénzre pályázott, azt elnyerte, és ezért építette meg a lombkoronasétányt; az, hogy ezt a pénzt kifizették-e már, vagy később fogják, teljesen lényegtelen. Mint ahogy az is, hogy elő-, utó- vagy részfinanszírozott az uniós projekt.

(rtl.hu nyomán)

Valódi Hírek