Végképp megbomlott Bencsik András agya: Oroszul gyalázta az ukránokat egy orosz propagandacsatorna műsorában

Egy Nagy-Magyarország térkép előtt magyarázott az orosz RT filmjében.

Egy 26 perces Magyarországról szóló riportfilm jelent meg pénteken az RT (Russia Today) orosz propagandacsatorna oldalán, amelyben megszólították Bencsik András kormánypárti „újságírót” is, aki a közelmúltban azt hangoztatta, hogy ő az oroszoknak drukkol a háborúban.

A 444.hu beszámolójában arról írt, hogy Bencsik – a Demokrata nevet viselő médiatermék főszerkesztője – először lefasiztázta az ukránokat, majd arról értekezett, hogy nem érti, hogyan akarhatja az EU felvenni Ukrajnát, hiszen törvénytelenség uralkodik ott, se a kormány, se az állam nem működik,

„igazi fasiszták”.

A főszerkesztő ezt követően úgy vélekedett: a Nyugat azt gondolja, eljött az ideje, hogy elpusztítsa Oroszországot. Bencsik ezek után egy térképen mutatta be a Nagy-Magyarországot, Kárpátaljával együtt.

A riportban arról magyaráznak, hogy szerintük erősen él a magyar társadalomban a gondolat, hogy vissza kéne szerezni a határon túli területeket, továbbá sokszor elhangzik a műsorban, hogy a történelmi Magyarország határai nem esnek egybe a mai államhatárokkal.

A lap cikkében kiemelte:

a műsorban egyetlen egyszer sem hangzott el, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.

A filmben egyébként úgy mutatják be az Oroszország ellen kivetett szankciókat és támadják az EU külpolitikáját, hogy közben nem hangzik el, hogy Oroszország volt, aki háborút indított Ukrajna ellen.

A Telex megjegyezte, az adás ezen a linken lenne elérhető, azonban az oldalt csak VPN-nel (virtuális magánhálózattal) lehet megtekinteni, ugyanis a csatorna oldalaihoz korlátozott a hozzáférés Európa területén.

Kapcsolódó:

Mi lesz most? Börtönnel fenyegette meg a Fidesz kedvenc újságíróját Varga Judit államtitkára

Ráfázott Orbán kedvenc újságírója: Bencsik András beszéde miatt eljárás indult a HírTV ellen

Áll a bál: Gulyás Gergely keményen kiosztotta a melegek kivégzésén örömködő Bencsik Andrást

 

Valódi Hírek