Elindult Lázár János leszámolása: Több fontos vezetőt kirúgott egyetlen nap alatt

Kiosztotta a lapokat.

Május elsejétől változik a Magyar Államvasutak Zrt. és a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának az összetétele, miután elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció – derült ki az mfor.hu cikkéből.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a következő embereket kérte fel, hogy vezessék a legnagyobb, állami tulajdonú cégeket: a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

elnöki székébe Lepsényi István,

a Magyar Suzuki korábbi vezérigazgatója, illetve a Knorr – Bremse Fékrendszerek Kft. korábbi ügyvezető igazgatója, korábbi államtitkár; a Hidrogén Szövetség elnöke kerül.

A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

elnöke Barna Zsolt,

a Waberer’s International vezérigazgatója lesz.

A VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt. elnöki posztját pedig

Vida József bankár kapta meg.

Így ez azt is jelenti, hogy az eddigi felügyelőbizottsági és elnökségi tagokat az építési és közlekedési miniszter felmentette tisztségükből. Egyedül a MÁV–Volán Csoport elnök-vezérigazgatója, Pafféri Zoltán marad a helyén.

Valódi Hírek