Döbbenetes videó került elő: Így vetették be a könnygázt a karmelita előtt a rendőrök

Megindokolták.

Beszámoltunk róla, hogy hétfőn demonstrációt tartottak Budapesten a pedagógusok, hogy tiltakozzanak a Belügyminisztérium státusztörvénye ellen. A Széchenyi téri demonstrációt követően a tüntetők egy része a Karmelita elé vonult, ahol ledöntötték a kordonokat, az intézkedő rendőrök könnygázt is bevetettek.

Orbán Viktor rezidenciájánál a rendőrök megfékezték a tömeget, a helyszínről elhurcolták Hadházy Ákost és több ellenzéki politikust is. A 24.hu felvétele szerint több tüntetőt pedig könnygáz bevetésével akartak jobb belátásra bírni az intézkedő rendőrök:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfő este közölte a police.hu oldalon, hogy a Karmelita kolostornál be nem jelentett gyűlést tartottak. Közlésük szerint a tüntetés több résztvevője agresszívan lépett fel a rendőrökkel szemben, ellenük könnygázt vetettek be.

Hétfő reggel a Belügyminisztérium előtt többek között Szabó Tímea, Szabó Rebeka, Tordai Bence és Berki Sándor, a Párbeszéd – Zöldek négy politikusa tartott demonstrációt.

Május 3-ára (jövő hét szerdára) újabb demonstrációt hirdettek, amelyben már a teljes közszféra képviseltetni fogja magát. A tömeges ellenállás társadalmi összefogásban valósul meg, amelyre minden, a közállapotokkal elégedetlen demonstrálót várnak.

„Olyan fog jönni, ami még eddig nem volt,

minden dolgozó polgár össze fog fogni. Ezt vehetjük egy általános sztrájknak!”

mondta a diákok és a pedagógusok közös demonstrációiban oroszlánrészt vállaló középiskolás diák, Pankotai Lili.

Korábban megírtuk, hogy az Orbán-kormány százmilliókért vásárolt könnygázt, így már az is világossá vált, hogy milyen célból szerezték be 286,84 millió forintért a különféle könnyfakasztó spray-ket.

(MTI / 24.hu nyomán)

Valódi Hírek