Kiengedték a börtönből a drogbotrányba keveredett Herczeg Zoltánt

Búcsúzik a rácsoktól.

Portálunk is beszámolt arról, hogy októberben letartóztatták Herczeg Zoltánt a drogkereskedelem gyanúja miatt bebörtönzött divattervezőt. Most, vagyis fél év elteltével helyezték szabadlábra.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta a 24.hu-nak, hogy a bíró megszüntette Herczeg letartóztatását és augusztus 20-ig nyomkövetős bűnügyi felügyeletbe helyezte.

Ugyanez érvényes a másik személyre is, akivel a vádak szerint Herczeg közösen terjesztette a drogot.

„Mind a két gyanúsított csak külön engedéllyel hagyhatja el az otthonát.

Hogy ne tudjanak összebeszélni, hetente egyszer, két különböző időpontban hagyhatják el a lakásukat azért, hogy biztosítsák a mindennapi életükhöz szükséges feltételeket”

– mondta a szóvívő.

Korábban

elismerte a divattervező, hogy drogozott,

viszont a kábítószerrel való kereskedést tagadta az elfogását követően.

Valódi Hírek