Begőzölt Elon Musk: Orbán kedvenc témájával támadja a mesterséges intelligenciát

Nem kellett sokáig várni, hogy lépjen.

Megírtuk, hogy Elon Musk új, a mesterséges intelligenciával foglalkozó céget alapít. Az illetékes nevadai hatóság hivatali honlapja szerint március 9-én létrehozta az X.AI-t, amelynek ő az egyedüli igazgatója.

Egy interjúban hétfőn azonban már arról is beszélt, hogy megcsinálja a ChatGPT konkurensét, az ún. TruthGPT-t.

„Ami nekünk kell az nem más, mint a TruthGPT”

– írta Musk még februárban.

A Tesla és a Twitter főnöke szerint

a ChatGPT baloldali-liberális irányban elfogult.

Úgy véli, eljött az ideje annak, hogy létrehozza a saját mesterségesintelligencia-platformját. Azt mondta a Fox News-nak, hogy a TruthGPT

„minden eszközével az igazság megismerésére és a világegyetem természetének megértésére törekszik majd”.

Musk amiatt is aggódik egyébként, hogy a ChatGPT-t „politikai korrektségre tanítják”.

Egyelőre titok övezi, miért lép ilyen furcsákat mostanában Musk, hiszen néhány héttel ezelőtt még azért lobbizott, hogy legalább fél évre hagyják abba a ChatGPT fejlesztését. Több techguru is kiakadt, és veszélyesnek tartja az OpenAI által fejleszett chatbotot.

„Én találtam ki a nevet és a koncepciót”

– állította a milliárdos vállalkozó, aki már a cég megalapításakor befektetett az OpenAI-ba. A kutatólabort 2015-ben nyitották meg azzal a céllal, hogy mesterséges intelligenciákat (MI) fejlesztenek. 2018-ban azonban Musk valamilyen oknál fogva kilépett.

Az OpenAI egyébként már a Microsofttal működik együtt. Utóbbi egyre több, az OpenAI által fejlesztett MI-t épít be a szoftvereibe. Például a Bing kereső már a ChatGPT nyelvi modellt használja, illetve létrehozták a Bing Image Generatort is, amely az OpenAI DALL-E nevű MI-jét használja. A képgenerátorral szövegeket (prompt) lehet illusztrációkká alakítani.

Valódi Hírek