Elon Musk meggondolta magát: Mesterséges intelligenciával foglalkozó céget alapít

Néhány hete még az MI-fejlesztések leállításáért lobbizott.

Óriási hájp övezi a novemberben megjelenő ChatGPT mesterségesintelligencia-alapú chatbotot. Mi is írtunk már cikket róla >>ITT<<. Néhény hete Olaszországban be is tiltották adatvédelmi okokra hivatkozva.

Előtte peddig több techguru – köztük Elon Musk – és kutató is kérte, hogy állítsák le fél évre a chatbot fejlesztéseit. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a chatbot fejlesztő cégnek (OpenAI) korábban Musk is társalapítója volt, de valamilyen oknál fogva kiszállt.

A Tesla és a Twitter milliárdos főnöke egy mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatókból és mérnökökből álló csapat összehozásán fáradozik, már több befektetővel is tárgyalásokat folytat a projektről. Musk állítólag már március 9-én

alapított egy X.AI nevű céget, amelynek ő az egyedüli igazgatója.

Az Indexen a napokban megjelent egy cikk arról, hogy a mesterséges intelligencia, pontosabban a ChatGPT új munkakört alakított ki. A prompt engineereknek, azaz azoknak, akik képesek a chatbotokkal egytt „dolgozni”, a jövőben akár havonta többmilliós fizetés is ütheti a markukat.

A prompt engineer szakma még kiakalukóban van, de már elérhető kurzusokat kínálnak a piacon. A Promptmaster oldalon található az egyik legjobb képzés, amelyben magyarok is közreműködtek. Egyelőre csak az alapképzes oktatóanyaga érhető el angolul, de hamarosan magyarul is közzéteszik. Érdemes figyelni. A kurzushoz a linkre kell kattintani >>ITT<<, majd a „Learn” gombra.

Az AI Christi oldalon pedig egy ingyenes mesterkalauz is felkerült a témában magyar nyelven. Részletek >>ITT<<.

(The Guardian nyomán)

 

Valódi Hírek