Majka: Szijjártóval van egy viszonyom, de nem baráti

Mondott még érdekeseket.

„Most is szerződés köt a TV2-höz, de a TV2 tudja azt, hogy én olyan csávó vagyok, hogy Majoros Péter műsorvezető felett rendelkezhetnek, de a Majka az egy autonómia.

Hogy mi megy a Tényekben, vagy hogy miről beszélnek a Tényekben, annak mi köze ahhoz, hogy én mit gondolok a világról? Semmi.”

– mondta Majka a Telex After Podcastjében azt a témát kifejtve, hogy évek óta kemény kritikát kap azért, mert kormánykritikus nyilatkozatai és megnyilvánulásai mellett a NER egyik legfontosabb médiabástyájának számító TV2 állandó arca és műsorvezetője.

A zenész egyébként a beszélgetésben ráerősített arra is, hogy azt Azt beszélik a városban című dalának valójában az a mondanivalója, hogy nincs értelme leváltani a Fideszt, mert szerinte nincs más alternatíva.

„Ha valakik pofáznak itt Magyarországon, mert abból van a lé és a megélhetés múlik rajta, az nem a kormánypárt, hanem az ellenzék…”

– fogalmazott Majka.

A zenész azt is elmondta, hogy Szijjártó Péterrel van egy „viszonya”, de nem baráti. A politikussal és családjával egy Strand Fesztiválos fellépésén ismerkedett meg, mert a külügyminiszter és családja szereti a zenéjét.

„Minket azért összeköt a foci szeretete, összeköt nyilván ez a fajta találkozás, és én ezért gondoltam azt, hogy vele tudok beszélni értelmesen”

– árulta el.

Két éve a koronavírus-járvány alatt Majka egy 10 pontos listát prezentált Szijjártónak, amelyen például szerepelt az áfacsökkentés, amelyet hosszú évek óta kér az iparág a kormánytól. A zenész azt állítja, a listából semmi nem valósult meg.

Nézd meg a teljes beszélgetést:

Valódi Hírek