Kiderült: Súlyos árat fizethet Magyarország Orbán pávatánca miatt

„Két szék között a pad alá eshet” a kormányfő.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt nyerte meg a Fidesz-KDNP pártszövetség a választásokat, ami azt jelenti, története során ötödszörre, sorban pedig negyedszerre alakíthatott kormányt Orbán Viktor pártja – emlékeztetett a Menedzsment Fórum.

Felidézték, hogy a legutóbbi választási győzelem után Orbán úgy fogalmazott: akkora győzelmet arattak, „hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan”.

A kormányfőnek úgy tűnik „igaza” lett: már nem csak Brüsszelből látják, hova jutott Magyarország, de világosan kiderül az is, hová kormányozták az országot földrajzi, gazdasági, társadalmi és kulturális vonatkozásokban.

Ugyan voltak olyan külső körülmények, amikről a kabinet nem tehetett – mint a koronavírus-járvány, vagy a háború kitörése –, azonban ezen kihívásokra adott válaszok már az Orbán-kormány számlájára írhatók. Orbán értesülései a háborúról pedig tévesnek bizonyultak, mert nem ért véget tavaly májusban, ahogy azt a kormányfő korábban jósolta.

Az Orbán-kormány egy évtizede folytatja különutas politikáját és pávatáncát Brüsszellel, és előszeretettel alkalmazza a kettős beszédet is.

Emlékeztettek: miközben itthon a kormány a szankciókat próbálja meg felelőssé tenni a kialakult gazdasági problémákért, addig

Brüsszelben mind a tíz szankciós csomagot megszavazta.

Orbánék harca az Európai Unióval pedig odáig fajult, hogy a mai napig nem kapta meg Magyarország az EU-s pénzeket, ahogy több, az új költségvetési ciklusban esedékes program pénzeit is felfüggesztette az uniós testület.

Az EU pedig úgy tűnik kitapasztalta az Orbán-kormány trükkös „politikáját”, az Európai Parlament és a tagállamok már nem dőlnek be többé ezeknek a fortélyoknak: a pénzekért cserébe jelentős változtatásokat követelnek a hazai jogrendszerben (a bíróságok függetlensége, az egyetemi alapítványok kuratóriumainak poltikamentessé tétele).

Vagyis – mint írták – „kötik az ebet a karóhoz”. Viszont nem nekik, hanem a magyar gazdaságnak lennének kulcsfontosságúak az uniós pénzek, a kormányt ez mégsem érdekli.

Azt, hogy az Orbán-kormány mennyire elszigetelődött, azt jól érzékelteti a lapnak nyilatkozó uniós berkeket ismerő szakemberek véleménye:

„Orbán Viktor felé elveszett a bizalom a szövetségesek részéről.

Gyakran elhallgatnak a helyiségben, amikor Orbán Viktor belép, és bizalmas információkat sem osztanak meg már vele a NATO-n belül.”

Mindebben rendkívül hangsúlyos szerepe van Orbán Viktor és Oroszország kapcsolatának, amely a mai napig stabil, annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin háborút indított Ukrajna ellen.

Kiemelték: Putyin megtámadott egy szuverén országot, aminek nyomán mind az EU-n, mind a NATO-n belül meglepő gyorsasággal fogtak össze a tagországok, leszámítva Magyarországot.

Orbán – és vele együtt Magyarország – a különutas politika miatt pedig különösen nagy árat fizethet:

Az Orbán-kormány „könnyen két szék között a pad alá eshet”.

Az EU-val is mélypontra jutott a viszony, és – mint emlékeztettek – ma már Oroszország is barátságtalan országgá minősítette hazánkat a szankciók megszavazása miatt.

Orbán különutasságát jól szemléleteti az is, hogy még Kína is kimondta: Krímet és az elcsatolt területeket nem ismerik el Oroszország részeként. Pedig a két ázsiai vezető között annyira jó a viszony, hogy nemrég Hszi Csin-ping kínai elnök háromnapos látogatáson vett részt Moszkvában, ahol többször is többórás megbeszélést tartott Putyinnal.

Így pedig rejtély, hogy Magyarország kormánya miért alakított ki ilyen viszonyt a Putyin vezette Oroszországgal.

Tehát a „nagy stratéga” Orbán Viktor pávatánca jelen helyzetben csődöt mondani látszik: sem az EU, sem Oroszország nem tekint ránk megbízható partnerként, a NATO-ról és az USA-ról nem is beszélve – hívták fel a figyelmet.

Ezen kívül pedig ott van még Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának ügye, amik elé egyedül a magyar kormány próbálna meg akadályokat gördíteni.

A kérdés – vetették fel –, hogy

van-e még visszaút az Orbán-kormány számára a nyugati szövetségeseinkhez,

vagy erről már végleg lemondott a magyar miniszterelnök.

(mfor.hu nyomán)

Valódi Hírek