Elkezdődött Orbán régi emberének pere – Hatalmas összeget nyúlhatott le az állami cégből

Több vádpont is ellene szól.

Kedden kezdődött a 2,2 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt Nagy János pere. A volt helyettes államtitkárnak nem jutott szerep az első előkészítő ülésen, csak az ügy másodrendű vádlottjának, Cs. Józsefnek az érintettségét tárgyalták.

Nagy János 2010 óta dolgozott a Miniszterelnökségen megszakítás nélkül egészen addig, amíg 2020 decemberében őrizetbe vették korrupciós bűncselekmény miatt. A gyanú szerint egy állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó pályázati úton akart állami támogatáshoz jutni, hogy beindítson egy új mezőgazdasági vállalkozást. Több 100 milliós összegtől várta a cég sikerét, amelyből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek.

A vezető beosztású hivatalos személy az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban pedig kormánytisztviselőként is megszerezte. Az ügy miatt menesztették az Agrárminisztériumban betöltött posztjából. A tárgyaláson azt állította, nem élt vissza hivatali helyzetével, tagadta a vádakat.

Korábban csak arról lehetett tudni, hogy 2019 első felében a helyettes államtitkár utasítására a minisztérium háttérintézménye megbízási szerződéseket kötött ügyvédi irodákkal és egy céggel, és ezek keretében több mint 2,2 milliárd forintot fizetett ki.

Az ügyészség szerint a szerződésbe foglalt feladatokra

nem volt szükség, és a cég a feladatokat sem végezte el.

Cs. József volt a minisztérium háttérintézményének, a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.-nek az ügyvezető igazgatója. Nagy 2019 elején tudta meg, hogy a kormány megszünteti az állami tulajdonú céget, és a feladatait a Nemzeti Földügyi Központ veszi át.

A vádirat szerint tudta, hogy az NKP Kft.-nek még 2,2 milliárd forint rendelkezésre áll,

és úgy döntött, időben kiszervezi az összeget.

Utasította Cs. Józsefet, hogy kössön szerződést az ügyvédi irodákkal és egy Nagyhoz köthető céggel. Az megbízási dokumentumok előkészítését Nagy végigkövette, sőt ő hagyta jóvá a végleges formájukat.

A vád másik pontja egy közbeszerzési ügyre vonatkozott. Nagy már 2020 elején tudta, hogy kormány szeretné meggyorsítani a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolását. A törvény végrehajtásához egy új szoftverre volt szükség, erre közbeszerzést írtak ki szeptemberben. Nagy már előre tudta a feltételeket, tisztában volt vele, hogy maximum 130 millió forintos ajánlatot érdemes tenni a pályázónak.

P. Zsolttal, az ügy hatodrendű vádlottjával megegyezett, és Cs. József segítségével információkat küldött neki. Arról is értesítette, hogy a pályázata nem felel meg a kiírásnak, és egy másik pályázó kedvezőbb ajánlatot tett. Ez alapján P. Zsolt átírta sajátját, és megnyerte a közbeszerzést.

Cs. Józseffel az ügyészség egyezséget kötött, 2 év börtönbüntetést kapott volna 5 évre felfüggesztve, de ezt a bírói tanács végül nem hagyta jóvá.

A következő előkészítő ülés március 28-án lesz, ezen már Nagy Jánosnak is részt kell vennie. Amennyiben teljes körű beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról, 6 évet kaphat az ügyészség indítványa szerint.

(Telex nyomán)

Valódi Hírek