Szembefordult az Orbán-kormánnyal az olasz szövetségese, egyedül maradt a magyar kormányfő ebben az ügyben

Nem maradt már szövetségesünk Európában.

Hétfőn Kijevbe látogat Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke, ahol az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel tárgyal. Meloni korábban arról beszélt, még a háború kirobbanásának első évfordulója, február 24. előtt szeretné lebonyolítani az ukrajnai utat.

Bár az Olaszországot vezető jobboldali koalíció megosztott abban, hogy miként támogassák az ukránokat az oroszok elleni harcban,

Meloni következetesen kiáll Ukrajna mellett.

A koalíció egyik tagja, Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök pártja példaul nyíltan oroszpárti.

Meloni kijevi látogatása során minden bizonnyal szó esik majd arról, hogy milyen fegyverekkel támogatják Ukrajna harcát a jövőben.

Az olasz napilap, a La Repubblica hétfőn arról írt, arra lehet számítani, hogy ha a jövőben tényleg küldenek gépeket Ukrajnának, Olaszország Tornado és Amx típusú harci repülőgépeket küld majd, összesen ötöt. Viszont nem akar Meloni kormánya lenni az első, így ez csak akkor történhet meg, ha más szövetséges is hasonló döntésre jut.

Meloni ugyanakkor már abban is gondolkodik, hogyan szálljon be Olaszország az Ukrajna újjáépítéséért folytatott versenybe. Az világos, hogy valószínűleg az Egyesült Államok kiemelkedő szerepet játszik majd ebben, de Európán belül Olaszország fő vetélytársa Franciaország.

Meloni azt tervezi, belengeti egy nemzetközi konferencia ötletét, amelynek Olaszország lenne a házigazdája, ezzel is lépéselőnybe kerülve Macronnal szemben. A hétfői találkozón Zelenszkijjel ez valószínűleg szintén téma lesz.

Ha ez összejön, azzal Meloni a koalíción belül is jól jár, hiszen ezzel valószínűleg sikerülne csillapítani Silvio Berlusconi és másik szövetségese, Matteo Salvini ellenkezését is.

(via 444.hu)

Valódi Hírek