Novák Katalin bejelentette a hét örömhírét: 200 kirgiz diák kapott ösztöndíjat Magyarországon

Hurrá!

A közép-ázsiai országokkal való kapcsolat Magyarország számára kiemelten fontos. Magyarország elkötelezett tagja az euroatlanti szövetségnek, de fontos, hogy baráti kapcsolatok szülessenek a keleti, köztük a közép-ázsiai országokkal is

— nyilatkozta Novák Katalin köztársasági elnök Szadir Zsaparov kirgiz köztársasági elnökkel tartott hétfői sajtótájékoztatóján a Sándor-palotában, Budapesten.

A köztársasági elnök kiemelte, lát potenciált a Magyarország és Kirgizisztán közötti gazdasági kapcsolatokban. Üdvözli a közeledést, amely az Európai Unió és Kirgizisztán között létrejött, így sürgeti a fokozott együttműködésről és partnerségről szóló megállapodások aláírását.

Novák Katalin kijelentette: olyan stratégiai megállapodást írtak alá, amely a terrorizmussal szembeni hatékony fellépést szolgálja, valamint hogy a két ország közötti kapcsolatokat a lehető legtöbb területen erősíteni tudják. Az illegális migrációval szembeni közös fellépés mellett kiemelt figyelmet kapnak a mezőgazdasági, vízipari, a turizmust és az oktatást érintő együttműködések is — mondta Novák.

A köztársasági elnök örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a magyar diákok számára az Erasmus- ösztöndíjak elől is elhárultak az akadályok. Ezzel összefüggésben elárulta, hogy a Stipendium Hungaricum-program keretében

200 kirgiz tanulónak kínálnak ösztöndíj-lehetőséget.

A találkozó egyik témája az orosz-ukrán konfliktus volt, ennek kapcsán közös véleményt formáltak a kirgiz elnökkel, sürgetni fogják a felek közötti béke létrejöttét.

Novák Katalin elmondta, február 22-én a tervek szerint Varsóban a bukaresti kilencek csúcstalálkozóján Joe Biden amerikai elnököt is tájékoztatja az ukrajnai helyzetről és a békekötés fontosságáról.

A hétfői eseményen Magyarország és Kirgizisztán képviselői — köztük Varga Judit igazságügyi miniszter és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos — további megállapodásokat írtak alá, a többi között a közös stratégiai partnerség megerősítéséről és fejlesztéséről, igazságügyi és oktatási együttműködésről.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek