Így is lehet: Összefogott egy város, hogy segítsenek a sztrájkoló tanárokon

Példát mutatnak az országnak.

„Alternatív tanórákkal és a diákoknak kínált hasznos időtöltéssel segítjük a január 31-ére tervezett pedagógussztrájk miatt az iskolától távolmaradó diákokat.”

— jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármester a Facebbokon.

A tanulók ezen a napon ingyenesen látogathatják a Miskolci Állatkert és Kultúrparkot, az intézmény pedig igény esetén zoopedagógust is biztosít számukra kísérőnek.

Ugyancsak ingyenesen léphetnek be január 31-én a diákok a Herman Ottó Múzeumba, ahol órás bontásban egyszerre három iskolai osztályt tudnak majd fogadni a reggel 8 és délután 2 óra közötti időszakban. Igény esetén a Miskolci Galéria épületét is megnyitják számukra.

A miskolci art-mozikat üzemeltető CINE-MIS Kft. ingyenes filmvetítéssel várja a fiatalokat, a MiReHu Nonprofit Kft.-nél a cég interaktív oktatóterme, a MIKOM Nonprofit Kft.-nél pedig a Miskolc Televízió, a minap.hu és a Miskolci Napló szerkesztősége nyitja meg előttük kapuit.

A II. Rákóczi Ferenc könyvtár izgalmas könyvtárbejárással készül, a Művészetek Házában rendhagyó történelemórát és ahhoz kapcsolódóan 30-30 percben hangszer- és fegyverbemutatót tartanak majd, az MVK Zrt.-nél a közlekedési vállalat járműparkjával ismerkedhetnek meg a fiatalok, a MIHŐ Kft. Muhi utcai telephelyén pedig környezetvédelmi témájú osztályfőnöki órát tartanak majd.

Veres Pál polgármestert levélben kereste meg a pedagógussztrájk kapcsán — segítséget kérve — a Függetlenek SZIVE, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Akciószövetség és a Padtársak civil közösség. A városvezető kezdeményezésére reagálva állították össze az önkormányzat intézményei és cégei a diákok számára elérhető programokat — tájékoztatott szerdai közleményében a polgármesteri hivatal sajtó- és kommunikációs osztálya.

.

(via minap.hu)

Valódi Hírek