Undorító, amit tett.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki három idős sértettet molesztált Miskolcon – adta hírül a Miskolci Törvényszék.
Az utcán lesett az áldozataira
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2025. március 19-én a délutáni órákban három, közterületen tartózkodó idősödő sértetthez ment oda, és őket hátulról megfogva magához szorította.
Az egyik esetben közösülést imitáló mozdulatokat tett,
a másik sértettet fogdosni próbálta, a harmadik nőhöz pedig a kabátját felemelve ért hozzá.
A férfi elszaladt, miután a sértettek kiabálni kezdtek.
A bíróság azonnal lépett
A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek nemi kényszerítés bűntettének megállapítására.
A bíróság álláspontja szerint a várható büntetés nagyságára tekintettel – mely a halmazati szabályok szerint 1 évtől 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés is lehet – fennáll annak veszélye, hogy a terhelt a büntetőeljárás során elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne, melyet személyi körülményei sem ellensúlyoznak.
Esetében a bűnismétlés veszélye nem zárható ki.
Hiszen egy napon belül három sértett sérelmére is megvalósíthatta a nemi indíttatású bűncselekményeket. A bíróság ugyanakkor nem látta megállapíthatónak a bizonyítás veszélyeztetésének reális veszélyét.
Mindezen okok alapján – helyt adva az ügyészség erre irányuló indítványának –
négy hónapra elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét
a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával.
A végzés végleges.