Kiderült: Új feladatot kap Navracsics

Nem lesz könnyű dolga.

Navracsics Tibor, az európai uniós forrásokért felelős miniszter január 25-26-án tárgyal Brüsszelben az Erasmus-programról Johannes Hahn és Mariya Gabriel biztosokkal — tudta meg az atv.hu.

Mint ismert, az Európai Bizottság korábban arról döntött, hogy kizárja az Erasmus-programból a magyar alapítványi egyetemeket. Az ügyről korábban mi is több alkalommal beszámoltunk.

Az üggyel kapcsolatban Orbán Viktor is megszólalt péntek reggeli rádióinterjújában, amikor azt mondta: ha Brüsszellel nem tud a kormány megállapodni, a magyar költségvetés állni fogja a hallgatók, a fiatalok ösztöndíját.

„Lesznek ösztöndíjak ugyanúgy, mintha Brüsszel meg sem nyikkant volna”

— fogalmazott a kormányfő.

Orbán egyértelműen Brüsszel bosszújaként értékelte a történteket a műsorban, csütörtökön pedig a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a portál felvetésére, miszerint az Európai Bizottság a hírek szerint november 20-án és később is kifogásolta magas rangú fideszes politikusok kuratóriumi tagságát, azt mondta: a kormány korábban is nyitott lett volna, hogy kikerüljenek a miniszterek a kuratóriumból, ha a Bizottság ezt kéri, most is, de nem volt ilyen kérés.

Navracsics először még „félreértésről” beszélt, majd sürgős levelet írt az ügyben két uniós biztosnak, Johannes Hahnnak és Mariya Gabrielnek.

Az atv.hu most kormányzati forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Navracsics január 25-26-án tárgyal Brüsszelben az Erasmusról Johannes Hahn költségvetési és Mariya Gabriel innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős EU-s biztosokkal.

A kormányzati kommunikáció eddig az volt, hogy a magyar kabinet minden feltételt teljesített, amikről a Bizottsággal megegyezésre is jutottak — állították. Mint közölték, ezért is lepődtek meg az Erasmus programból történő kizáráson. Navracsics egy hete még úgy fogalmazott a hírrel kapcsolatban:

„A tárgyalásokon soha nem volt szó arról, hogy kockázatosnak tartaná az Európai Bizottság, hogy aktív politikusok részesei a közérdekű alapítványok kuratóriumának.”

A portál korábbi kérdésére, miszerint a minisztereknek, fideszes politikusoknak le kell-e mondani a kuratóriumi tisztségéről, Navracsics azt mondta:

„ezt nem várja el a Bizottság, Nyugat-Európában is számos példa van ilyesmire,

ez önmagában nem jelent összeférhetetlenséget,

csak akkor, ha a politikusok valamilyen ügyben személyesen érintettek. Ha ez így van, a döntéshozatalból kilép az ember.”

Az Európai Bizottság részéről azonban novemberben, és a hírek szerint decemberben is kifogásolták, hogy nem zárták ki a kuratóriumokból a magas rangú politikai tisztségviselőket.

A portál forrásai szerint a jövő héten Brüsszelben Navracsics leginkább az Erasmus és a Horizont programokról fog tárgyalásokat folytatni, hogy tisztázzák a Bizottság konkrét elvárásait az üggyel kapcsolatban.

Navracsics az uniós biztosoknak küldött korábbi levelében azt írta:

„A bizottság lépései sértik az Alapjogi charta 13. cikkét azzal, hogy programokat, kutatásokat és képzéseket lehetetlenítenek el, illetve intézményeket és tudományos munkatársakat érintenek hátrányosan.

A bizottság döntése évtizedes nemzetközi szakmai együttműködéseket rombol le,

és korlátozza a tudományos élet szabadságát”

— fogalmazott Navracsics, aki úgy véli, „ennek az ellehetetlenítése nemcsak a programból kimaradó magyar embereknek, hanem az egész európai közösségnek okoz visszafordíthatatlan károkat”.

Az Európai Bizottság korábban 17 pontos elvárást, 27 „szupermérföldkövet” fogalmazott meg a magyar kabinet felé. Mivel az uniós testület értékelése szerint a kormány nem teljesítette maradéktalanul a 17 feltételt – bár jóváhagyták a magyar helyreállítási tervet, és aláírták a partnerségi megállapodást is – az Európai Bizottság által javasolt 3000 milliárd forint felfüggesztésénél kevesebbet, de három operatív program uniós pénzeinek az

55 százalékát befagyasztják.

A magyar kormány jelezte: az igazságszolgáltatási reformmal – a bírói tanáccsal – kapcsolatos brüsszeli elvárásokat, törvénymódosításokat március végéig teljesítik.

(atv.hu)

Valódi Hírek