Most érkezett: Komoly büntetéssel sújtja Magyarországot az Európai Bizottság

Nem teljesítette a Fidesz az előírásokat.

Nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból alapítványi egyetemek — tudta meg a Népszava.

Az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságai december végén levélben értesítették erről a testület szolgálatait és a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat.

A tiltás a 2022. december 15. után elbírált pályázatokra vonatkozik

Az Európai Bizottság kimutatása szerint 2020-ban 22 622 magyar vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás, a felnőttképzés területén, amit az EU 40,45 millió euróval támogatott. Az azóta már modellt váltott Corvinus a legtöbb résztvevőt küldő három egyetem között volt.

Ezek az oktatási és kulturális intézmények eredetileg azért kerültek az EU célkeresztjébe, mert működési modelljük nem biztosította a közösségi források átlátható kezelését, ugyanis sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoztak rájuk.

Brüsszeli nyomásra az Országgyűlés tavaly ősszel ugyan módosította a vonatkozó törvényeket, de az Unió figyelmeztetése ellenére sem változtatott azon az előíráson, amely lehetővé teszi, hogy

magas rangú politikai tisztségviselők bekerülhessenek az alapítványok vezető testületeibe.

A privatizált, de még állami finanszírozásban részesülő egyetemek kuratóriumai — amelyekben főként fideszes politikai kinevezettek ülnek — teljhatalmat élveznek az egyetemek irányításában.

Az EU27-ek összeférhetetlennek tartják, hogy politikai vezetők dönthetnek közpénzek kifizetéséről olyan szervezeteknek, amelyekben maguk is alkalmazottak és döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek. Ezért a kiszervezett egyetemektől egyelőre megvonták a jelzett támogatást.

A közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett egyetemek:

  • Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Dunaújvárosi Egyetem
  • Debreceni Egyetem
  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
  • Magyar Táncművészeti Egyetem
  • Állatorvostudományi Egyetem
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
  • Semmelweis Egyetem
  • Neumann János Egyetem
  • Nyíregyházi Egyetem
  • Pannon Egyetem
  • Óbudai Egyetem
  • Soproni Egyetem
  • Széchenyi István Egyetem
  • Szegedi Tudományegyetem
  • Színház- és Filmművészeti Egyetem
  • Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
  • Tokaj-Hegyalja Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem

 

Valódi Hírek