Most érkezett: Bilincselés közben támadt az újbudai rendőrgyilkos

Az ügyészség elrendelte a késes támadó letartóztatását.

A Központi Nyomozó Főügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés miatt nyomoz a csütörtöki tragikus rendőrgyilkosság ügyében — olvasható az ügyészség közleményében.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. január 12-én 22 óra körül egy Budapest XI. kerületi társasház lakói bejelentést tettek a rendőrségen, miszerint az egyik lakás zárva lévő ajtaját egy, a házban lakó férfi kalapáccsal betörte azért, hogy a lakásba bejuthasson.

A helyszínre érkező rendőrök közül hárman a társasház folyosóján intézkedés alá vonták a 35 éves férfit, majd

megkezdték a férfi bilincselését, aki ekkor hirtelen az intézkedő rendőrökre támadt,

ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést.

Ennek során a férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel támadt a rendőrökre, abból a szándékból, hogy őket megölje,

mindhárom rendőrt megszúrta.

A támadás következtében az egyik rendőr a bal combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőr, Baumann Pétert

szívtájékon érte az egyik szúrás,

aki az elszenvedett sérülés miatt életét vesztette.

A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében nyomozócsoportot hoz létre.

Az ügyészség elrendelte a férfi őrizetét, gyanúsítotti kihallgatását követően – amely nyomozati cselekmény jelenleg is folyamatban van –, indítványozza letartóztatásának elrendelését.

(ugyeszseg.hu / 444.hu)

Valódi Hírek