Halálra késeltek egy rendőrt Újbudán

Nyugodjon békében!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és a lakásba be akar jutni.

A helyszínre megerősített létszámban érkeztek ki rendőrök, akikre késsel támadt a férfi. Három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte. A támadót ezután elfogták.

A mentősök három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr Baumann Péter főtörzsőrmester, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette

— közölte a police.hu.

Orbán Viktor Facebook-oldalán nyilvánította ki részvétét az elhunyt rendőr családjának, egyben az egész országnak azt üzente: „meg kell becsülni a rendőreinket”.

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának helytállása előtt, aki szolgálatteljesítés közben halt meg, miután egy támadó késsel megsebesítette csütörtökön Újbudán.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata azt közölte pénteken a police.hu oldalon, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában.

A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves — tették hozzá.

„Nyugodj békében, Péter!”

— írták.

(MTI)

Valódi Hírek