Ursula von der Leyen bejelentette: az EU óriási támogatással segíti az ukránokat

Hivatalos.

Pénzügyi és katonai együttműködési kérdésekben is fognak tárgyalni azon a csúcstalálkozón, amelyet február 3-án tartanak Kijevben — közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala kedden.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn még csak annyit közölt Twitter-oldalán, hogy a közeljövőben ellátogat az ukrán fővárosba. Most azonban már kiderült, milyen céllal teszi ezt.

A testület arról is írt, hogy az EU Ukrajna mellett áll, ameddig csak kell, áramgenerátorokkal és iskolai buszokkal segít a kelet-európai országnak ezen a télen,és a közeljövőben

küldeni fogja annak a 18 milliárd eurónak az első részletét,

amelyet a kijevi vezetés az ország fenntartására kap. Egyébként ez az a 18 milliárd eurós támogatás, amelynek ügyében az Orbán-kormány vétóval fenyegetett, ha a folyósítása miatt az EU hitelt akarna felvenni.

Ursula von der Leyen az október 20-21-i EU-csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján jelezte: Ukrajnának havonta hozzávetőlegesen havi 3-4 milliárd euróra van szüksége ahhoz, hogy működőképes maradjon, amihez az EU 1,5 milliárdot bocsátana az ország rendelkezésére.

Ezt az összeget pedig nem az Unió országaitól vennék el, hanem hitelként akarják felvenni az egy évre folyósítandó 18 milliárd eurót, azonban a magyar kormány vétóval fenyegetett a kérdésben. Végül hazánk megkerülésével egy olyan határozatot fogadtak el, amelyben nem szerepel, hogy az EU milyen forrásból teremti elő a pénzt, hanem csak az, hogy utalni fogja, a magyar kormány pedig ezután feladta a vétófenyegetést.

(nepszava.hu)

Valódi Hírek