Hadházy szerint Matolcsy lesz az első fideszes nagykutya, akit korrupció miatt elvisznek

Bosszút áll a NER.

Mint ismert, Matolcsy György hatalmasat „robbantott„, amikor a parlament gazdasági bizottságának hétfői ülésén egészen szokatlan hangvételt megütve fogalmazta meg kőkemény kritikáit a kormányzat kudarcos „gazdaságpolitikájáról”.

Az eset óriási viharokat kavart, ellenzéki képviselők arról számoltak be, hogy a fideszes politikusok körében nagy döbbenetet váltott ki, amikor a Magyar Nemzeti Bank elnöke a gazdasági bizottság ülésén megfogalmazta bírálatait az Orbán-kormánnyal kapcsolatban.

Matolcsy az ülésen többek között kijelentette:

  • „Magyarország válságközeli helyzetben van”,
  • „a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa”,
  • illetve közölte azt is, hogy „az infláció pedig nem »szankciós« vagy »háborús«, mert 2021 nyarától szökött fel az energiaárak miatt”.

A Gazdasági Bizottság hétfői üléséről ITT írtunk bővebben.

A jegybank elnökének kijelentéseire, a forintárfolyammal együtt reagált Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki nem cáfolta a jegybankelnök kijelentéseit, sőt, elismerte a megállapításokat és közölte: „baj van, de az mindenkit érint”.

„A jegybank elnökének igaza van abban, hogy baj van,

de a baj mindenkit érint: a magas energiaárak egész Európában recesszió felé viszik a gazdaságokat. Minden ország lépéskényszerbe került, Magyarország is”

— reagált a pénzügyminiszter Facebook-oldalán.

Kedden már Világgazdaság írt arról, hogy a Fidesz egy korábbi frakcióelnökségi ülésén elhangzott, hogy nemrég megkereste a frakciót a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felsővezetése. Azt kérték tőle: a kormánypártok támogassák, hogy a jegybankelnök megbízatása élethosszig tartson.

Mindez pedig új megvilágításba helyezi Matolcsy György jegybankelnök hétfői kijelentéseit is. A frakció ugyanis nem támogatta az MNB kérését, hogy Matolcsy három cikluson keresztül tölthesse be a tisztséget. A lap információi szerint ennek a személyes sérelemnek tudhatók be az MNB-elnöktől elhangzott kormánnyal szembeni éles bírálatok is.

Friss fejlemény az ügyben, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is kifejtette véleményét Matolcsy György hétfői kijelentéseivel kapcsolatban.

Hadházy Ákos posztját változtatás nélkül idézzük:

Meglepő helyről kapott nagyon kemény kritikát a kormány gazdaságpolitikája, és Matolcsy György aztán tudja, hiszen részese volt annak az ámokfutásnak, ami elvezetett a jelenlegi „válságközeli” helyzethez.

A legérdekesebb ebben az egész őszinteségi rohamban az, hogy a propaganda állításával szemben természetesen nem a „háborús infláció” meg „elhibázott brüsszeli szankciók” okozták a bajt, hanem a kormány hibás döntései.

Az infláció 2021 második felében kezdett megugrani, amikor még nem volt háború és nem voltak szankciók. Az oka az energiaárak emelkedése (Putyin már akkor elkezdte elzárni a gázcsapot), az eltékozolt fideszes évtized miatt alacsony hatékonysággal működő gazdaság és a forint árfolyamának mélyrepülése volt (utóbbiban van felelőssége a jegybankelnöknek is, de ez most mellékszál).

Matolcsy mai megszólalása – túlzás nélkül a magyar gazdaságpolitika őszödi beszéde – egy hajszálrepedés a propaganda által felépített alternatív valóságon. Nyilván a széles tömegek nem arra figyelnek, hogy mit mond az MNB elnöke egy parlamenti bizottságban, de itt az alkalom, hogy mi elmondjuk nekik: a kormány hazudik, a helyzet nagyon rossz és nem, nem Brüsszel miatt!

A nagy őszinteség feletti öröm mellett viszont egészen szomorú belegondolni abba a nemzeti tragédiába, hogy 16 év alatt megtettünk egy kört és pont ugyanott tartunk, mint 2006-ban.

Ui.:

Egyáltalán nem lennék meglepve, ha Matolcsy lenne az első fideszes nagykutya, akit korrupció miatt elvisznek.

Nem hiszem -sőt-, hogy érdemtelenül tennék, de az ilyen rendszerekben így szoktak válogatni a példastatuálás sorrendjében.

(Hadházy Ákos/Facebook)

Kapcsolódó:

Kemény csörte a Fideszben: Matolcsy György ízekre szedte az Orbán-kormány aljas hazugságait

Varga Mihály nem cáfolta Matolcsy György kijelentéseit: Tényleg nagy bajban van Magyarország

https://nyugatifeny.hu/2022/12/06/maris-beindult-matolcsy-lejaratasa-kinos-informaciok-derultek-ki-a-jegybankelnokrol

Valódi Hírek