Ráfáznak Orbánék: az Európai Bizottság nem hagyja szó nélkül a legújabb húzásukat

Ez nagyon rossz ötlet volt.

Az Európai Bizottság nyomon követi a polgári engedetlenségben való részvétel miatt kirúgott pedagógusok sorsát — számolt be az ATV-nek Totyik Tamás.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a bizottság érdeklődött, hogy mennyire volt jogszerű a tanárok elbocsátása. A legfrissebb információk szerint a megtorlások ellenére folyamatosan emelkedik a polgári engedetlenséget vállaló pedagógusok száma, amely már meghaladja a nyolcszázat.

Én tanár akarok lenni és nem áldozat

— mondta Berta Beáta, aki az egyike azon pedagógusoknak, akik a Bajcsy-Zsilinszky úton szombaton beszédet mondtak több ezer demonstráló előtt.

A tüntetést azt követően szervezték, hogy november 30-án azonnali hatállyal kicsaptak újabb nyolc tanárt az oktatás és köznevelés állapota miatt szervezett, folyamatosan zajló tiltakozássorozatban való részvételükért. Az elbocsátott tanárok egyike Kapin Lilla is, aki elmondta:

nem a hivatását vették el, hanem a teljes magyar jövőképét.

Miért van az, hogy mindenkinek van külföldön tanuló/dolgozó barátja vagy ismerőse? Miért van az, hogy sok száz diák és kiváló tudós/mérnök/orvos gyorsabban hagyja el az országot, mint egy süllyedő hajót?

— tette fel a kérdést az elbocsátott tanár.

Nagy Erzsébet az ATV Híradójának adott nyilatkozatában elmondta:

világosan látszik, hogy meg akarja félemlíteni a pedagógusokat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint a kormány módszert váltott. Eddig a többség azt gondolta, ha sokan beleállnak az enegedetlenségi sorozatba, nem érheti őket megtorlás. Most azonban kiderült, hogy mégis — jegyezte meg.

{E}gyszerűen megtizedeli a társaságot,

random módon kiszemelgetnek embereket akiket kirúgnak, hogy a többiek féljenek

— jelentette ki az ügyvivő. Hozzátette: ezt az is megerősíti, hogy legutóbb olyanokat rúgtak ki, akiknek a polgári engedetlenségben való részvétele „egyáltalán nem volt kiemelkedő„.

Mindeközben kiderült, hogy a pedagógusokat ért támadásokra az Európai Bizottság is felfigyelt

— ismertette Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. Elmondta:

telefonon keresték fel Brüsszelből.

Arról beszélt, az EB-től arról érdeklődtek, hogy mi történt a kirúgott tanárokkal, mennyire volt jogszerű a lépés, illetve mennyi kollégát veszélyeztetnek a további elbocsátások.

A demonstrációk a jövő héten is folytatódnak, hétfőn több intézményben oktatási szünet lesz. Arról beszélt: a legfrissebb adatok szerint már

823 pedagógus vesz részt a polgári engedetlenségben országszerte

— a különböző tiltakozó akciókban ennél jóval többen vesznek részt.

Időközben 26 vidéki iskola is csatlakozott a polgári engedetlenséghez, és

van olyan iskola is, ahol a tanári kar hatvan százaléka elégedetlenkedik.

A közeljövőben tovább folytatódnak a demonstrációk, december 8-án, csütörtökön például országos pedagógussztrájk lesz, továbbá az Egységes Diákfront ülősztrájkot szervez. Másnap, pénteken az MTVA székháza előtt tüntetnek majd.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek