Beperelték a magyar államot: Strasbourgban kell majd felelnie Orbánnak

Nem vártak tovább.

Mintegy félszáz benzinkút-üzemeltető adott be keresetet a magyar állam ellen az Alkotmánybíróságon és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán is, ezeket már be is fogadták, jelentette be Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) elnöke.

A benzinkutasok szerint a 480 forintban maximált literenkénti kiskereskedelmi árral az állam veszteséges működésre kényszerítette vállalkozásaikat, amit egy másik törvény tilt.

Az FBSZ kedden közölte, hogy eddig mintegy százmilliárd forint veszteségük volt a hatósági áras üzemanyag miatt.

Az sem segített a független benzinkutasoknak, hogy a kormány a beszerzési árat is 480 forintban határozta meg, így a bevétel papíron pontosan 0 forint marad.

Míg a kis benzinkutak szenvednek a kormány döntése miatt, a MOL rekordnyereséget hozott össze az elmúlt fél évben.

(via nepszava.hu)

Valódi Hírek