Így változnak meg a vagyonnyilatkozatok: Sok fideszes képviselő örülhet a módosításnak

Mutatjuk a részleteket!

Egy éven belül harmadszorra választotta meg az Országgyűlés a vagyonnyilatkozati rendszert, ezúttal azonban úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság kérésére mégis történt némi előrelépés az ügyben.

A Magyar Közlönyben október 26-án jelent meg a vagyonnyilatkozat-törvény újabb módosítása, melyet rohamtempóban szavaztak meg az Országgyűlés kormánypárti képviselői. A sietség nem volt véletlen, hiszen a változtatást az Európai Bizottság kérte – egyike annak a 17 vállalásnak, melyet a kormány tett, hogy megérkezzenek végre a régóta várt

uniós pénzek.

A végeredmény meglehetősen vegyes lett: nemcsak előrelépéseket, hanem néhány nehezen magyarázható változást is tartalmaz.

Ez utóbbiak közé tartozik, hogy az új törvény szerint a parlamenti képviselőknek – és még számos intézmény vezetőinek – jövőre már

nem kell feltüntetniük azt a lakóingatlant,

melyben ők és családtagjai laknak. Vagyis mostantól a nyilvánosság nem fog arról értesülni, hol és milyen körülmények között élnek megválasztott képviselőik, vagy éppen a miniszterelnökük.

Az ugyanakkor a szöveg szerint egyelőre nem világos, hogy a módosító alapján azokról az ingatlanokról sem kell-e majd nyilatkozni, ahol a kitöltő nem, csak családtagja lakik – vagy pedig csak a közösen lakott ingatlanokat rejthetik el a nyilvánosság elől.

A hvg.hu hívta fel rá a figyelmet, hogy ez alapján akár a felére csökkenhet Orbán Viktor vagyonnyilatkozata, melyben idén februárban csak egy XII. kerületi lakást és a felcsúti házát tüntette fel.

Változás az is, hogy 2023-tól az azonos járásban és művelési ágban található mezőgazdasági területeket – például termőföldeket, erdőket –

elég összesítve

feltüntetni. Ez minden bizonnyal nagy könnyebbség lesz például Lázár Jánosnak, akinek tavaly még pótlapokat is be kellett adnia, hogy minden szántóját külön be tudja írni, és azt sem kell majd megmagyaráznia, hogy melyik településen melyik családtagja használja a különböző parcellákat.

A fenti visszásságok ellenére úgy tűnik, hogy az új törvénybe néhány olyan új elem is bekerült, aminek már kevésbé fognak örülni a képviselők, már persze akkor, ha eddig bújtatott vagyonnal is rendelkeztek.

Az új vagyonnyilatkozati rendszer szerint fel kell tüntetni, hogy a képviselők rendelkeznek-e bármelyik

magántőkealapban

részesedéssel. A magántőkealapok leghasznosabb tulajdonsága ugyanis a milliárdos üzletemberek szemszögéből az, hogy lehetővé teszik a tényleges birtokos kilétének eltitkolását. Ráadásul, ha az alap zárt, akkor a teljes befektetői kör rejtve marad a nyilvánosság elől. Az alapok nem kötelesek közzétenni befektetőik nevét, és semmilyen nyilvántartás nem létezik, amiből ez elérhető lenne.

Azt viszont már semmi nem garantálja, hogy valós adatokat adnak meg, hiszen a magántőkealapoknak éppen az a lényege, hogy nem nyilvánosak – így ellenőrizni sem lehet, hogy valaki igazat mond-e.

A dokumentum szerint ráadásul a politikusoknak a jövőben nemcsak a magántőkealapban, hanem a

biztosításban való részesedést

is fel kell tüntetniük.

Ennek sokan nem fognak örülni: Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési politikusrólpéldául 2018-ban a 24.hu derítette ki, hogy az MKB két pénztárának igazgatótanácsi elnökeként összesen havi 2,5 millió forintos jövedelem jár neki – biztosítás formájában. Az ugyan az új törvény szerint sem feltétlenül fog kiderülni, hogy egy-egy biztosításból mennyi kifizetéshez jutnak a politikusok, de a részesedésüket többé már nem titkolhatják, így könnyebb lesz utánajárni az ügyeknek.

Hasonló előrelépés nyomaira lehet bukkanni a leadandó vagyonnyilatkozati papírok egy másik bekezdésében is, ahol a kitöltőknek a gazdasági érdekeltségeikről kell nyilatkozniuk. Oda ugyanis bekerült a „bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján fennálló vagyonrendelői, vagyonkezelői, illetve kedvezményezetti jogállása”.

Ezen kívül az aláírónak fel kell sorolnia, ha bármely olyan gazdasági társaságban érdekeltségei vannak, amellyel befolyást gyakorolhat a közpolitikára – márpedig ez utóbbit lefedik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek