100 ezren tüntettek Vlagyimir Putyin és a háború ellen Csehországban

A hely, ahol nem mossák hazug propagandával a lakosság agyát.

Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában Ukrajna mellett, a félelem és a gyűlölet ellen. A „Csehország a félelem ellen. Megbirkózunk vele!” jelszó alatt megrendezett nagygyűlést a Millió Pillanat a Demokráciáért elnevezésű polgári mozgalom kezdeményezte.

Eljött az ideje, hogy kinyilvánítsuk szolidaritásunkat Ukrajnával. Meg kell mutatnunk, hogy a harminc éve kiharcolt demokratikus értékeinket nem hagyjuk elvenni, hogy

nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni!

— mutatott rá Hana Trestíková cseh filmrendező, a tüntetés egyik szónoka.

A nagygyűlésen, amelynek résztvevőihez videóüzenetben Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége is szólt, több cseh politikus és ismert közéleti személyiség is részt vett. Megjelent mások között Milos Vystrcil, a parlamenti felsőház, a szenátus elnöke.

Oroszország ma már nem az ukrán hadsereg, hanem

a civil ukrán társadalom ellen harcol

— mutatott rá az ukrán first lady. Bár az energetikai szektor elleni orosz támadások növelik a civil lakosság szenvedését, az ukránokat ezzel sem fogják megtörni — hangsúlyozta Zelenszka.

Több felszólaló élesen bírálta a cseh kormány és az Európai Unió elleni pénteki prágai megmozdulást, amelyen Prága és Brüsszel Ukrajnát támogató politikáját támadták.

A pénteki tüntetés, amelyet szintén cseh civilek szerveztek, szerintük ellentétes volt Csehország érdekeivel, Oroszország érdekeit szolgálta, és azok vettek rajta részt, akik bedőltek az orosz dezinformációs kampánynak.

A Seznam.cz hírportál szerint a vasárnapi megmozdulás egyfajta ellentüntetés volt a pénteki rendezvénnyel szemben.

Hana Strasáková, a Millió Pillanat a Demokráciáért szóvivője kijelentette: támogatni kell a Petr Fiala vezette mostani kormányt, amely szerinte demokratikus, és a nehéz helyzetben is párbeszédét folytat a cseh társadalommal. A mozgalom a korábbi években több tüntetést is szervezett az Andrej Babis vezette kormány ellen.

Itt az ideje, hogy megszabaduljunk félelmeinktől.

Megteszem én is, és nyilvánosan bejelentem, hogy én is a LBMT-közösséghez tartozom

— jelentette be Strasáková.

A vasárnapi prágai tüntetés résztvevőit, akik fejei felett sok cseh, ukrán, európai uniós és amerikai zászló lengett, a szervezők több mint százezerre becsülték, a rendőrségi közlemény több tízezer emberről beszélt.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek