FRISS: Kiderült, mivel indokolja Pintér Sándor, hogy hajlandó-e tárgyalni a pedagógus-szakszervezetekkel

Rendkívül elfoglalt a belügyminiszter.

A pedagógus-szakszervezetek csütörtök reggel jelentették be, hogy november 2-án a közoktatás helyzetéről szóló vitanapot tartanak az Országgyűlésben, az egyeztetésen sok pedagógus és diák is részt vesz majd.

A Blikk megkérdezte a Belügyminisztériumtól, hogy Pintér Sándor belügyminiszter részt vesz-e majd az ellenzék által kezdeményezett parlamenti vitanapon. Megkeresésükre szűkszavúan úgy válaszoltak:

„Miniszter úr közéleti elfoglaltsága függvényében vesz részt a vitanapon”.

A Telex megjegyezte, közéleti elfoglaltságai sokszor akadályozhatják Pintér részvételét egyes beszélgetéseken, korábban ugyanis a lap is azt a választ kapta interjúkérelmeire a Belügyminisztérium sajtóosztályától, hogy:

„miniszter úr közéleti elfoglaltságai egyelőre nem teszik lehetővé az interjú elkészítését”.

A Belügyminisztérium pedig ismét a nemrég bejelentett „béremelésre” hivatkozott a lapnak küldött válaszában.

„Amennyiben megállapodunk Brüsszellel az EU-s forrásokról, a rendszerváltozás óta a legnagyobb pedagógus-béremelés valósul meg Magyarországon”

— írták, arról viszont mélyen hallgattak, hogy a tiltakozó tanárok nem csak béremelést követelnek, hanem a többi között a munkakörülmények javulását és a munkaterhek csökkentését is.

Hozzátették: még ha Pintér Sándorral nem is, a köznevelésért felelős államtitkárral, Maruzsa Zoltánnal már biztosan találkozhatnak a pedagógus-szakszervezetek.

Maruzsa ugyanis pont a csütörtöki tüntetések előtti napon bejelentette, hogy „egyeztetésre” hívta a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit.

Minderre november 7-én kerülhet majd sor.

(telex.hu)

Kapcsolódó:

Mi történt? Megrettentek Orbánék a tüntetésektől — Már tárgyalnának a pedagógus-szakszervezetekkel

.

Valódi Hírek