Mi történt? Megrettentek Orbánék a tüntetésektől — Már tárgyalnának a pedagógus-szakszervezetekkel

Maruzsa már „egyeztetne”.

Ismét több száz iskolában, több ezer pedagógus tiltakozik ma munkabeszüntetéssel országszerte, van, aki sztrájkkal, van, aki polgári engedetlenséggel — hangzott el a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diák Front közös, csütörtöki sajtótájékoztatóján, amit az oktatási szervezetek zászlóival kitűzött Margit híd budai hídfőjénél tartottak, számolt be a Népszava.

Törley Katalin középiskolai tanár, a Tanítanék képviseletében elmondta: október eleje óta nem tudnak újabb pedagógus elbocsátásokról, ami szerinte a szolidaritási akcióknak, valamint azoknak a szülői és diák csoportoknak köszönhető, akik megvédik a tiltakozókat.

Pirint Gergő, az Egységes Diákfront képviselője arról tájékoztatott, hogy bár az EDF csak október közepén alakult, már nyolc városban jelen vannak és eddig több mint 60 demonstrációt sikerült megszervezniük. A kormánypárti politikusok és a lakájmédia vádjaira reagálva elmondta: tevékenységük nem pártpolitika, ők nem pártpolitikusok, csak diákok, akik egyszerű érdekképviseleti munkát végeznek, saját és tanáraik érdekeiért harcolnak.

Hozzátette: többek között azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen a pedagógusok és a tanulók iskolai terhelése, legyen nagyobb szabadsága az oktatási szereplőknek, például a tanároknak legyen beleszólásuk, milyen tankönyvekből szeretnének tanítani.

A sajtótájékoztatón Molnár Áron színész, aktivista, a noÁr Mozgalom alapítója is rész vett, aki hangsúlyozta, az oktatás helyzete, a tanárok megbecsülése, a diákok jövője nem jobb- vagy baloldal, főváros vagy vidék, liberális vagy konzervatív gondolkodás kérdése, hanem

közös nemzeti ügyünk.

Majd mindenkitől azt kérte, legyenek szolidárisak a pedagógusokkal, mert a kormányzat „ma a tanárokat szedi szét, de holnap önök, ti jöttök”.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője bejelentette, a csütörtöki sztrájknapon több ezer pedagógus szüntette be a munkát időlegesen vagy egész napra, emellett a 60-ból 33 tankerületi központban, legalább 65 egyéb kiállásról értesültek.

A következő egységes sztrájkot pedig november 18-án tartják meg.

Hozzátette: sok helyen a diákok után már a szülők is arra biztatják a tanárokat, álljanak ki magukért, tanítványaikért és vegyenek részt a sztrájkban.

Nagy Erzsébet elmondta azt is, hogy szerdán levelet kaptak Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól, aki mintegy két hónap kihagyás után november 7-ére hívta meg a szakszervezetek képviselőit újabb sztrájkbizottsági egyeztetésre, ezt megelőzően, november 2-án közoktatási vitanap is lesz a parlamentben.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke, mindezek után arról számolt be, hogy november 22-én, a Magyar Közoktatás Napján demokrácia órákat tartanak majd a diákoknak,

november 26-ára pedig tüntetést szerveznek az Országház elé a Kossuth térre,

ahol egy valódi nemzeti konzultációt szeretnének tartani az oktatásról.

(nepszava.hu)

Kapcsolódó:

Körbeéri egész Budapestet az élőlánc: Még sosem volt akkora tiltakozás, mint most (+videó)

.

Valódi Hírek