Megvan, hány év börtönt kaphat Herczeg Zoltán, ha kiderül, hogy terítette is a kokaint

Folyamatban van a nyomozás.

A drogpiacon nem számít jelentősnek az a mennyiségű kokain, amit a hírek szerint a letartóztatott divattervezőnél találtak a nyomozók, de ha bebizonyosodik, hogy kereskedett is a kábítószerrel, akkor akár

kettőtől nyolc évig

terjedő börtönbüntetést is kaphat. És ha kereskedés a gyanú, akkor nem is csak az számít, mennyi drogot foglaltak le.

A hvg.hu által megkérdezett büntetőügyvédek szerint az a mennyiség, amit Herczegnél találtak, nem számít jelentősnek, ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy valaki saját fogyasztásra vagy kereskedés céljából tart magánál ennyit. Ha ugyanis sikerül rábizonyítani, hogy kereskedett is a droggal, akkor már egy ekkora mennyiségnél is elítélhetik.

Korábban derült ki, hogy Herczeg Zoltánt és a másik gyanúsítottat már egy ideje megfigyelhették a rendőrök, márpedig ha így van, akkor szinte bizonyos, hogy a telefonjaikat is lehallgatták – az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésénél ez egyébként így is szokott történni. A telefonlehallgatások során szerzett információk segíthetik a nyomozókat abban, hogy a gyanújukat bizonyítani tudják.

Egyelőre nagyon keveset tudni Herczeg Zoltán ügyéről, de az eddig megismert adatok alapján, az ehhez hasonló esetekben, ahol a kereskedés is bebizonyosodik, akkor tehát börtönbüntetést is kaphat a gyanúsított, bár akár enyhébb, felfüggesztett börtönbüntetéssel is megúszhatja. Utóbbihoz természetesen az ügyben született vallomások és bizonyítékok mellett az is számít, hogy a gyanúsítottnak van-e lehetősége együttműködni, vagy éppen alkut kötni egy jobb ítélet reményében.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek