Alternatív valóság: Minden sebből vérzik, ami Varga Juditnak eszébe jutott 1956-ról

Csak kapkodjuk a fejünket.

A nemzetek szabadságvágyát egyetlen országban sem lehet elnyomni — mondta Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából a németországi Stuttgartban, a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központban.

A miniszter a Baden-Württemberg tartományi fővárosban működő magyar főkonzulátus szervezésében tartott ünnepségen kiemelte, hogy a magyarországi forradalom, az azt megelőző 1953-as kelet-berlini munkásfelkelés, majd az 1968-as prágai tavasz, később pedig a Szolidaritás független lengyel szakszervezeti szövetség tiltakozó megmozdulásai mind-mind a kelet-közép-európai népek szabadságmozgalmának egy-egy állomását jelentették, amelyek elvezettek a berlini fal 1989-es leomlásához, majd rá egy évre a német újraegyesítéshez.

Mindez

„1956-tal az élen azt bizonyítja, hogy a nemzetek szabadságvágyát egyetlen országban sem lehet elnyomni”

— húzta alá Varga Judit, hozzátéve, hogy

„bár a forradalmat vérbe fojtották, nemzeti önbecsülésünket mégsem tudták megtörni”.

Mint mondta, a magyar nép 1956-ban „hatalmas erőt gyűjtött, és megrengette a kommunista hatalom tartópilléreit”.

A forradalom „valóban egy nép forradalma, a magyar nép forradalma volt”, amelyben „ugyanazt akarta a bíboros és az esztergályos, az akadémikusok és a pesti srác”, mert „mindenkit megérintett a szabadság érzete, amely áthatolt a nemzetrészeket elválasztó vasfüggönyön is”.

A magyarok történelmünk során megtanulták, hogy „a szabadságot sosem adják ingyen”, 1100 év történelme

„beleégette a DNS-ünkbe, hogy minden nap harcolnunk kell, újra meg újra”

— emelte ki, rámutatva, hogy a szovjet tankok ugyan eltaposták a szabadságharcot, a forradalom mégis győzött,

„csak éppen évtizedekkel később, 1989-ben, amikor a magyarok békés és alkotmányos forradalommal rázták le magukról a kommunizmus béklyóit”.

A magyarok a német újraegyesítéshez is nagyban hozzájárultak, így

„büszkén mondhatjuk, hogy mi vagyunk azok, akik 56-ban meglékelték a világkommunizmust, és mi vagyunk azok, akik kiütötték az első téglát a berlini falból”

— mondta Varga Judit a baden-württembergi tartományi kormány igazságügyi és migrációért felelős minisztere, Marion Gentges részvételével tartott megemlékezésen.

Kiemelte, hogy a rendszerváltoztatás után a magyar-német kapcsolatok új lendületet vettek, és

„a magyar kormány töretlen célja, hogy az eddig sikertörténetnek mondható magyar-német gazdasági együttműködés a jövőben ne csak fennmaradjon, hanem tovább is erősödjön”.

„A magyar-német társadalmi, gazdasági és politikai együttműködés napjainkban, amikor a veszélyek évtizedét éljük, fontosabb, mint valaha”,

hiszen

„Európa ma olyan kihívásokkal néz szembe, amelyek a korábbiaknál is fontosabbá teszik az uniós tagállamok közötti,

kölcsönös tiszteletre alapozott együttműködést”

— mondta Varga Judit.

Kiemelte: a békés évtizedek során „azt hittük, hogy a fizikai konfliktusokat már meghaladta az idő”, de az élet bebizonyította, hogy

„a háború, a valódi fegyveres konfliktus a XXI. századi Európa történetének is részévé vált”.

Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatban kijelentette, hogy

„Magyarország elítéli az agressziót és minden nemzetközi fórumon kiáll Ukrajna szuverenitásáért és területi integritásáért”,

ugyanakkor

„elkötelezett a béke iránt: azonnali tűzszünetet és az azonnali béketárgyalásokat sürgetünk, hiszen a válságra csak a béke jelenti az egyetlen megoldást”.

Hozzátette:

„elsősorban a magyar érdekeket nézzük, és — amellett, hogy mielőbbi békés rendezést sürgetünk — nem támogatunk olyan szankciókat, amelyek jobban fájnak Európának, és benne Magyarországnak, mint az agresszornak”.

„A magyar kormány célja az, hogy Magyarország biztosan

a béke szigete legyen,

és ebben partnerek vagyunk minden egyes, ugyanígy gondolkodó országgal”

— húzta alá az igazságügyi miniszter.

„A mai kor eseményeit nézve jól tudjuk, hogy a nemzeti szuverenitás és a szabadság megvédése mindennapjaink feladata, és mindannyiunk felelőssége.

A pesti srácok biztosították számunkra a jövőt. Most a mi közös felelősségünk, hogy a felnövekvő nemzedékre biztonságos, erős, élhető és független Magyarországot, és erős Európát hagyjunk”

— mondta Varga Judit Stuttgartban.

(via mti)

Valódi Hírek