Ezrek osztják a tanárnő sorait: Ízekre szedte a fenyegetőző tankerületi vezetőt levelét

Több hibát is talált benne.

Miután hétfőn megkapta a Belső-Pesti Tankerületi Központ munkajogi következményekkel fenyegetőző levelét, az erzsébetvárosi Madách Imre Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, Juhász Erzsébet a Facebook-on nyílt levélben válaszolt az intézményt vezető Marosi Beatrixnak.

Az írásában ízekre szedte a tankerület levelét, amelyben megfenyegették őt, miután állításuk szerint bejelentés nélkül nem vette fel a munkát.

A nyílt levelet itt olvashatod el:

„Ma, 2022. október 10-én ajánlott levélben megkaptam fenyegetését. Mivel Ön nem ismer engem – lévén, hogy munkáltatóként, tankerületi vezetőként
egyszer sem járt
a VII. Kerületi Madách Imre Gimnáziumban -, rövid curriculum vitae-vel kezdeném.
Juhász Erzsébet vagyok, magyar-történelem szakos, pedagógus szakvizsgás tanár. 37 éve tanítok, ebből 35. éve a Madáchban. Néhány év kivételével minden évben 30 plusz diákot érettségiztettem magyarból és olykor ugyanannyit történelemből is. (Ez nem egyedüli eset, kolléganőim 70 fő feletti rekordot is tartanak.)
Ezeket a diákokat négy-ötévnyi munkával, felelősségteljesen és lelkiismeretesen készítettem fel a sikeres érettségire és felvételire. Örömmel látom, hogy mennyire helytálltak az életben, milyen sokat jelentett nekik Alma Materük.
Éppen ezért szemantikai problémát jelent számomra levelének több mondata is.
“Az órák elmaradása, az előre be nem jelentett munkabeszüntetés korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését.”
Nos, bejelentettük, bejelentettem. A tankötelezettség teljesítését pedig az korlátozza, hogy
6 kollégánk hagyta el a pályát
az elmúlt tanév végeztével, egyetlen órát sem tudunk szakszerűen helyettesíteni, hogy fekete penész lepi el az alagsori termeket, hogy egy fénymásoló megjavítására napokig kell várni.
Felteszem nem gondolja komolyan, amit aláírt. Ez esetben azt bizonyítja, hogy nem autonóm, szuverén értelmiségi, hanem egyszerű ítéletvégrehajtó. Ha mégis így van, tehát komolyan gondolja, nem merül-e fel Önben morális aggály munkavégzésének törvényi kötelezettségét illetően?
A Magyar Közlönyben ugyanis ezt olvasom az Ön munkaköri kötelezettségéről:
“A Kormány 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelete az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről, valamint a Klebelsberg Központról
2. §
(1) A tankerületi központ a köznevelési közfeladat -ellátásban részt vevő, fenntartásában lévő köznevelési intézmények tekintetében(…)
f) értékeli a köznevelési intézmények szakmai feladatai végrehajtásához szükséges feltételek meglétét, valamint szervezi és irányítja azok megteremtését a szükséges gazdálkodási keretek biztosításával.”
Soha nem nézte meg, milyen körülmények között dolgozunk, milyen oktató-nevelő munka folyik gimnáziumunkban, milyen eredményeket érünk el minden nehezítő tényező dacára.
Ön szerint a közalkalmazotti jogviszony tartalmában csupán a fenyegetés, felmondás egyoldalú opciója áll, miközben nem teljesíti a munkaköréből származó kötelezettségeket.
Tisztelt Hölgyem!
Látogasson el a Madách Imre Gimnáziumba, győzzön meg arról, hogy eljárása az oktatás és a diákok érdekében történik! Úgy hiszem, megéri bátran kiállnia azok elé, akik “jelentős mértékben” hátráltatják a tanulók tankötelezettségének teljesítését.”

(via 444.hu)

Valódi Hírek