Mi történt? A fideszes újságíró szerint az Orbán-kormány súlyos hibát követett el a tanárokkal szemben

A kormánypárti újságíró erősen bírálta Orbánékat.

Bencsik Gábor bejegyzésében arról írt, hogy „ki kell mondanunk, hogy

a polgári kormány súlyos mulasztásba esett a pedagógusbérek érdemi emelésének elmulasztásával”.

Hangsúlyozta azt is, hogy ez súlyos mulasztás, mert amikor a kormány sikeres gazdaságpolitikájának eredményeképpen jelentős költségvetési lehetőségek nyíltak, a jövőbe történő beruházásnak ez a formája,

a tanárbérek érdemi emelése elmaradt, a felszabadult pénzek másra mentek el.

Bencsik úgy látja, akárhogyan is alakulnak a tárgyalások az unióval a támogatásokról, a magyar hazai összterméken (GDP) belül a közoktatásra fordított hányadnak a lehető leghamarabb az uniós átlag fölé kell emelkednie.

Azonban rögtön árnyalta is nézőpontját a kormánypárti publicista. Bencsik ugyanis úgy tartja, „ellenzéki politikusok, ellenzéki érzelmű tanárok” most lehetőséget látnak arra, hogy a jogos tanári elégedetlenség hullámán kormányt buktassanak, revánsot vegyenek az április 3-i vereségért. Vélekedése szerint „ezt a mozgalmat egyértelmű kormánybuktatási szándék fűti”.

„Azt hiszem, a kormány számára egyetlen út vezet ki ebből a zűrzavarból: a teljes őszinteség, a politikai megfontolások félretétele. Az emberek döntő többsége kész meghallgatni és elfogadni az őszinte szavakat”

— fogalmazott kusza bejegyzésében Bencsik Gábor.

.

Valódi Hírek