FRISS: Már a közszolgálati dolgozók is kiállnak a tanárok mellett — Orbánék rendelete ellen is tiltakoznak

Volt, aki 13 fokban egy pléddel takarta be magát a munkahelyén.

A közszolgálati dolgozók is támogatják a pedagógusok tiltakozását — írta a Népszava. Ugyan most még nem sztrájkolhatnak, sok közszolgálati munkahelyen önkormányzati dolgozók, köztisztviselők és kormánytisztviselők, támogatásukat fejezték ki a tanárok mellett, ezt jelezve meghosszabbították az ebédszünetüket kétszer tíz perccel — mondta a budapesti Bajza Utcai Általános Iskola előtt tartott sajtótájékoztatón Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke.

A demonstráción részt vett Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) vezetője, Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének (TBDSZ) elnöke, Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) választmányi elnöke és Nagy László, a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium sztrájkbizottságának elnöke.

Boros Péterné elmondta, július elsejei visszamenőleges határidővel

20 százalékos, az inflációt ellentételező béremelést követelnek a közszolgálati dolgozóknak, beleértve a pedagógusokat is,

hogy ki tudják fizetni a megnövekedett rezsit. Tiltakoznak az ellen a rendelet ellen, amely energiamegtakarítási célból a téli időszakban maximum 18 fokot ír elő a közintézményekben.

Taskovics István, a TBDSZ elnöke arról számolt be, őt 17 fok fogadta tegnap a hivatalban, de egy kolléganője

13 fokban takarta körbe magát egy pléddel.

„Még az ősz közepén se járunk, de már munkaruhává vált a takaró, a sapka, a csizma és a kesztyű”

— fogalmazott.

Nagy László, a Kölcsey Gimnázium tanára azt mondta, iskolájukban ma 45 tanár vállalt egész napos sztrájkot, kiállva azok mellett a kollégáik mellett is, akiket múlt pénteken azért rúgtak ki, mert a polgári engedetlenség eszközével élve megtagadták a munkát.

Mindezek ellenére a sztrájk mellett ma is vannak olyan intézmények, ahol polgári engedetlenséggel tiltakoznak a tanárok, a Tanítanék Mozgalom legalább 83 ilyen iskoláról és 947 pedagógusról tud.

Komjáthy Anna, a PDSZ választmányi elnöke arról számolt be, hogy az előre bejelentett adatok szerint

legalább 13-14 ezer dolgozó sztrájkolt szerdán,

de az összesítés után ez a szám várhatóan növekedni fog, megközelítheti a márciusi sztrájk részvételi adatait.

(nepszava.hu)

Valódi Hírek