Nem kegyelmeztek azoknak, akik a közoktatás helyzetének javítása érdekében szembementek a rendszerrel: a kölcseys tanárok még a per költségét is kénytelenek lesznek befizetni.
Jogszerűnek találta a kölcseys tanárok kirúgását a másodfokú bíróság
Öt tanárból négy fő azonnali hatályú elbocsátását is jogilag megalapozottnak találta a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárainak ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. Ezzel
megváltoztatta a 2023-ban indult per elsőfokú ítéletét,
amelyben az eljáró bíróság a tanároknak adott igazat, és végkielégítés kifizetésére, valamint a perköltség megtérítésére kötelezte a Belső-Pesti Tankerületi Központot. Akkor összesen 27 millió forintot ítéltek meg a tanároknak – írta a telex.hu.
A másodfokú ítélet nyomán azonban nemhogy kártérítést nem kapnak, de nekik kell fizetniük a perköltséget.
Ötmilliós perköltséget vertek a nyakukba a tanároknak
A másodfokú bírósági ítélet következménye pedig nagyon súlyos. A négy pedagógus nemhogy kártérítést nem kap, hanem nekik kell az
ötmilliós perköltséget is kifizetniük.
Mindezt azért, mert polgári engedetlenséggel kiálltak a pedagógusok sztrájkjogáért, a magasabb bérért és a közoktatás megújításáért. Az érintett tanárok úgy döntöttek, hogy a Kúriához fordulnak a Magyar Helsinki Bizottság segítségével,
a Tanítanék Mozgalom pedig gyűjtést indít a per költségeinek összegyűjtésére.
Nem hagyják annyiban a meghurcolt tanárok
Törley Katalint, Sallai Katalint, Palya Tamást, Ocskó Emesét és Molnár Barbarát azért bocsátották el, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben a közoktatás helyzetének javításáért. A tanárok ezt követően pert indítottak közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése és az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése miatt.
„A bíróság döntését tiszteletben tartjuk, de nem fogadjuk el, ezért megyünk tovább a Kúriára a Magyar Helsinki Bizottság segítségével. Mindenkinek köszönjük az eddigi figyelmet, támogatást és szolidaritást! Az ügyünk nem szűnt meg, van miért folytatnunk”
– nyilatkozta a kollégái nevében is Törley Katalin.
„Továbbra is tartjuk, hogy azért kellett éppen ezt az öt embert elbocsátani, mert a tiltakozások egyik országosan ismert arcát akarták szankcióval sújtani, és az adott pillanatban az (egyébként téves) kimutatás szerint Törley Katalin az ötödik legtöbb órát mulasztó tanár volt. A másodfok ezt nem észlelte jogsértőnek”
– mondta Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.
Kapcsolódó:
Nemzetközi elismerésben részesült a Kölcsey Gimnázium kirúgott tanára
Az egyik kirúgott kölcseys tanár leírta, mit tanult Pintér eligazításából