Egy osztrák lap élesen bírálta Orbánék abortuszrendeletét: Magyarország úgy akarja kezelni a nőket, mint a kiskorú gyerekeket

Szerintük a törvény mögött az áll, hogy a döntéshozók nem tudják, mit csinálnak.

A Der Standard beszámolója szerint Magyarország úgy akarja kezelni a nőket, mint a kiskorú gyerekeket. Pintér Sándor belügyminiszter új rendelete szerint, az abortusz előtt szakorvosi igazolással kell bizonyítani, hogy a nőt „egyértelműen tájékoztatták az embrió életfunkcióinak meglétére utaló tényezőkről”. Ez azt jelenti, hogy a nőket kötelezik arra, hogy meghallgassák az embrió szívhangját.

„Ezeket a módszereket az ős-konzervatívoktól és jobboldaliaktól ismerjük, akik műanyag embriókat adnak a nők kezébe az abortuszhoz vezető úton.

E rendelet mögött az a célzás húzódik meg, hogy az érintettek nem tudják, mit csinálnak”

— írta kommentárjában a Der Standard.

Arra is kitértek, hogy a nagy port kavart rendelkezés a Mi Hazánk elnevezésű szélsőjobboldali párttól származik, ugyanis az ötletgazda Dúró Dóra, a párt képviselője volt, aki úgy fogalmazott „ez nem szigorítás, csak tájékoztatás”.

A Magyar Közlönyben megjelent belügyminiszteri rendelet, a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló korábbit írta át.

Az osztrák lap szerint az ilyen, a nőket az önrendelkezésért büntetni akaró szabályozásoknak ösztönzőleg kellene hatniuk arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájába felvegyék az abortuszhoz való jogot.

Az ügyben friss fejlemény, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője szerint

alkotmányellenes is lehet Pintérék abortuszrendelete.

(derstandard.at / mandiner.hu)

Kapcsolódó:

Kessel Krisztina: Elmondom, miért turkál Pintér az olajos kezével a nők méhében

FRISS: Tüntetést szerveznek a kormány botrányos abortuszrendelete ellen

 

Valódi Hírek