Brutális hiány: több helyen kiürültek a boltok polcai, nem lehet venni az árstopos termékekből

Ennyi haszna volt.

Az RTL Híradó beszámolója szerint számos boltban elfogyott a hatósági áras tej. A csatorna nézői által készített felvételeken jól látszanak, hogy a 2,8%-os zsírtartalmú tejeknek fenntartott helyeken egyetlen termék sem maradt.

A kormány idén januárban rögzítette néhány alapvető élelmiszer árát, köztük a fent leírt tejét és a cukorét. Ekkor rögzítették azt az előírást, hogy ugyanannyit kell a kereskedőknek tartani a hatósági áras termékekből, mint a többiből.

Ennek ellenére

a cukor mellett több helyen a liszt és a cukor sem elérhető.

A Tej Terméktanács nyilatkozata szerint a kereskedők rendelnek az árstopos termékekből, azonban azokból augusztus végéig

70%-kal több fogyott

a teljes tavalyi évhez képest.

Elképzelhető, hogy a vásárlói igények olyan magasak, hogy időnként logisztikai fennakadások lehetnek. Egyértelműen az látszik, hogy óriási az igény a fogyasztók részéről, és az is látszódik, hogy ez a tejkategória kannibalizálja más fogyasztói folyadéktej kategóriák eladásait

— nyilatkozta Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója.

A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása alapján

egy év alatt közel 55 százalékkal nőtt a tejtermékek ára.

Az árstopos, 2,8 százalékos tej átlagára augusztusban 281 forint volt, a pasztőrözött 2,8 százalékos tejért viszont átlagosan már 414 forintot kell fizetni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:

(rtl.hu nyo

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek