Ide jutottunk: Sztrájkolni mertek a vasutasok, a MÁV vezetői már a megtorlásukról beszélnek

Kemény büntetésre számíthatnak.

„A MÁV és a MÁV-START a szakszervezetekkel kötött megállapodások minden egyes pontját maradéktalanul betartotta és betartja, ezért a vasúttársaság a bírósághoz fordul, és kezdeményezi a sztrájk jogellenességének megállapítását.”

– írta a MÁV a közleményében a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetéséről.

A vasúttársaság közleményében azt is írja, hogy a mozdonyvezetők keresete 2016 óta 60 százalékkal növekedett. Az idei év elején pedig tízszázalékos volt a béremelés, így a mozdonyvezetők átlagkeresete meghaladja a 800 ezer forintot. Hozzáteszik, hogy júliusban előrehozott, egyszeri, egyösszegű kifizetésben részesült a vállalatcsoport minden munkavállalója, köztük a mozdonyvezetők is.

Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke júliusban azt nyilatkozta, hogy ismét összehívják a szakszervezet küldöttgyűlését és mérlegelik a sztrájk elindítását, miután a MÁV a megállapodás ellenére

sem akarja kifizetni

a mozdonyvezetőknek megígért pluszpénzt.

A mozdonyvezetők idén márciusban hirdették először sztrájkot az elmaradt kifizetések miatt, attól azonban elálltak az orosz–ukrán háborús helyzetre hivatkozva.

(via Telex.hu)

Valódi Hírek