FRISS: Hegyesi Edinát választották a DK ifjúsági szervezete elnökévé

Történetében először lesz női vezetője a Demokratikus Lendületnek.

Hegyesi Edinát választották a Demokratikus Lendület (DEL) elnökének a szervezet szerdán tartott tisztújításán — értesült a Nyugati Fény.

Hegyesit három induló közül, nagy fölénnyel,

75 százalékos

eredménnyel választották meg a DK ifjúsági szervezetének élére.

Hegyesi Edina

A Siófokon tartott eseményen döntöttek a Demokratikus Lendület elnökségi tagjairól is, ők

  • Abd El Rahim Ali
  • Farkas Richárd
  • Gyekiczki Márton
  • és Tóth Gy. Borbála

lesznek.

Az új elnök, Hegyesi Edina 24 éves, politológus végzettséggel rendelkezik, alapítása óta tagja a DEL-nek.

Megválasztása után lapunknak azt nyilatkozta: elnökként az elsődleges céljai között szerepel, hogy erősítse a vidéki alapszervezeteket, bejárja az országot és bemutassa a fiataloknak, hogy van alternatíva.

„Egy olyan közösséget akarok létrehozni, amely nem csak jó élményeket, de fejlődési lehetőséget is ad.”

– tette hozzá.

A DEL új elnöksége, balról jobbra: Tóth Gy. Borbála, Farkas Richárd, Gyekiczki Márton, Abd El Rahim Ali

 

Valódi Hírek