Elegük van a független benzinkutaknak: Itt vannak az augusztus 19-i és 20-i tiltakozás részletei

Ez a nagy kutaknak is fájni fog.

A Független Benzinkutak Szövetsége tiltakozásul üzemszünetet tart augusztus 19-én és 20-án, mivel még mindig nem kapták meg a július hónapra szóló, jogszabályban rögzített állami támogatást.

Az RTL Klub Híradójának riportja szerint a töltőállomások nagyjából harmadát üzemeltető vállalkozások, 500-600 kúton

legfeljebb kávét adnak el

jövő pénteken és szombaton, emiatt a nagy hálózatok megugrott forgalomra és fennakadásokra számítanak kútjaik egy részén.

A riport megszólaltatott egy balassagyarmati független benzinkutast. A kút jelenleg veszteségesen üzemel, havi 5 millió forintba kerül fenntartani, az üzemeltető a többi vállalkozásától vonja el a tőkét a működtetéséhez.

„Semmi ellentételezést nem kapunk, saját pénzből kell finanszíroznunk a benzinkutaknak a költségét. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet.”

– mondta.

A Független Benzinkutak Szövetségének képviselete elmondta, hogy a független benzinkutak a piac 30-35%-át fedik le, így ha bezárnak egy pár napra, a nagy kutak készleteiből sokkal több benzin fog elfogyni, mint általában.

Ugyanakkor közölte azt is, hogy ha a jövő hét elején készhez kapják a támogatást, újraértékelik a helyzetet, és akár el is állhatnak a kétnapos üzemszünettől.

 

Valódi Hírek