FRISS: Az MTA kutatóközpontja is tiltakozik Orbán barbár rendelete ellen

Szerintük nem a tarvágás lenne a megoldás.

A múlt héten kiadott tűzifarendelet alapján veszélybe kerül a védett területeken található erdőállományok hosszú távú fenntarthatósága — írja kedden megjelent értékelésében a Magyar Tudományos Akadémia kutatási hálózatához tartozó Ökológiai Kutatóközpont.

Mint ismert, a kormányzat a háborús veszélyhelyzetre, valamint a „brüsszeli szankciók okozta energiaválságra” hivatkozva a múlt héten rendeletben jelentősen lazított a fakitermelés szabályain. Ennek értelmében a

védett területeken őshonos fafajú, magas természetességű erdőkben is alkalmazható a tarvágás, kiterjesztett területi hatállyal.

Ezzel összefüggésben a tűzifa kivitelét is megtiltotta Orbán kormánya.

„A rendelet alapján Magyarország legszebb, legértékesebb erdeit veszélyeztetjük, ami erdőgazdálkodási szempontból sem kedvező, hiszen ezek az állományok alkalmasak leginkább a minőségi rönkfák előállítására”

— írta az Ökológiai Kutatóközpont.

A kutatók állásfoglalása nem kérdőjelezi meg, hogy a tűzifa iránt megnövekedett az igény, vagyis a tűzifa kitermelés növelésének szükségességét, ugyanakkor ahogyan írták,

a megugrott tűzifaigényt elsősorban a nem védett területen található, alacsonyabb természetességű (átmeneti erdők, kultúrerdők, idegenhonos állományok, faültetvények) intenzívebb használatával kéne biztosítani.

„A rendelet a jelenlegi formájában nemcsak az erdei élővilágot és a biodiverzitást veszélyezteti, hanem az erdők klíma-, víz- és talajvédelmi funkcióját és a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodó képességét is csökkenti”

— írták a kutatók.

Miután a tarvágás a rendelet szerint elvégezhető a jelenlegi vágáskornál fiatalabb állományokban, ez hosszú távon a fiatalabb állományok területi növekedéséhez vezet, az idős és vegyeskorú erdők rovására, amelyek leginkább biztosítják a biodiverzitás megőrzését és az erdők ökoszisztéma szolgáltatásait.

A kutatók azt is írták, hogy természetvédelmi szempontból jelentős visszalépésként értékelik ezekben az erdőkben a tarvágások és a sarjaztatáson alapuló felújítás (újbóli) bevezetését.

Az Ökológiai Kutatóközpont arról is írt, hogy a teljes vegetációs időszakra vonatkozó fakitermelési korlát részleges feloldása indokolt lehet, elsősorban az őszi, késő nyári időszakban, azonban a szaporodási időszakra eső tavaszi, kora nyári fakitermelések jelentős kárt okozhatnak a költő madárállományban és egyéb életközösségekben.

A kutatók végül megjegyezték azt is: miután a rendelet számos lehetőséget biztosít a fenntarthatóság kiiktatására, az „ökológiai szempontokat figyelembe vevő erdész szakemberek bölcsességére van bízva”, hogy a tűzifa igények kiszolgálása érdekében ne szoruljanak háttérbe az ökológiailag értékes erdőállományok hosszú távú fenntarthatósági szempontjai.

Az erdők kontrollálatlan kivágása ellen számos civil és politikai szereplő, valamint szakértők is tiltakoztak. Legutóbb Zalaszentgrót DK-s, valamint Székesfehérvár fideszes polgármestere is jelezte, hogy önkormányzati hatáskörben szó sem lehet a rendeletbe foglalt iránymutatások követéséről.

Pénteken tüntetés is lesz a Kossuth téren a fakitermlés könnyítése ellen, amelyen több tízezren jelezték részvételüket.

(merce.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/08/09/rengetegen-vonulnak-a-parlament-ele-mar-tobb-mint-45-ezren-jeleztek-vissza-a-penteki-tuntetesre

Valódi Hírek