Most érkezett: Megszavazták a fővárosi közterületek államosítását is

Aki kapja, marja.

A Fővárosi Önkormányzattól az állam ellentételezés nélkül elveszi többek között a Vörösmarty teret, hogy aztán 99 évre a fideszes vezetésű V. kerületnek adja, az összes jövőbeni bevételével együtt. Karácsony Gergely főpolgármester az esetet korábban „törvényesített rablásnak” nevezte.

Kedden döntöttek a parlamentben a 2023-as költségvetés elfogadásáról, de a jövő évi büdzséhez kapcsolódó salátatörvény megszavazásával emellett arról is intézkedtek, hogy

a kormány ellentételezés nélkül államosít több frekventált fővárosi közterületet, amelyek ezentúl így nem az ellenzéki vezetésű Fővárosi Önkormányzathoz tartoznak majd, hanem a fideszes irányítású V. kerülethez, és utóbbi szedheti be ezeken a közterület-használati díjat is.

Ezt a lépést korábban Karácsony Gergely „törvényes rablásnak” minősítette, és jelezte:

„Budapest nem hagyja annyiban, hogy a kormány ellentételezés nélkül elvesz a fővárostól közterületeket, mert ez olyan rablás, amelyhez ráadásul „Tiborcz új szállodájának van köze”.

Három kiemelt budapesti közterületet államosítana a kormány, ez

  • a Podmaniczky Frigyes tér,
  • a Vörösmarty tér
  • és a Széchenyi István tér

— ezek jelenleg a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képezik, de augusztustól már az államé lesznek.

(hvg.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/06/14/orban-elvesz-budapesttol-harom-kiemelt-kozteruletet-es-rogannak-adja

Valódi Hírek