A KATA-sok tönkretételéről és a rezsicsökkentés kiheréléséről is beszélt Orbán Viktor

Arra kérte az embereket, hogy legyenek megértőek.

„Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna február 24-én, hogy lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belelépünk a háború korába” — kezdte Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott szokásos pénteki interjúját.

„Észnél kell lenni, hogy ne terjedjen át a fegyveres konfliktus Magyarország területére, de azt is tudni kell, hogy ez a háború nem csak a frontokon zajlik”

— fogalmazott. Szerinte két nagy csata lesz, ebből az elsőt éljük most, ez az energiáért folytatott küzdelem, de lesz itt harc a munkahelyekért is, mert az előrejelzések szerint az európai gazdaság

recesszióba lép majd.

Magyarországon most még munkaerőhiány van, de a miniszterelnök azt javasolja mindenkinek, akinek munkája van, hogy azt becsülje meg, és tegyen meg mindent azért, hogy azt meg is tudja tartani.

A miniszterelnök közölte: a háború miatt az áram ára ötszörösére, a gázé pedig hatszorosára emelkedett. Szerinte a legfontosabb az volna, hogy Brüsszelben belássák, hogy a szankciós politika ellenkező hatást váltott ki, ahogyan azt tervezték.

„Brüsszelben azt hitték, hogy az oroszoknak majd jobban fog fájni, de nem ez történt, nekünk fáj jobban. Oroszországot nem gyengítette meg a szankciós politika, hanem éppen hogy elhúzódik a háború, és a brüsszeli irány ezen nem segít”.

Az európai gazdaság Orbán szerint tüdőn lőtte magát, ezért most

levegőért kapkod.

„Lesznek országok, ahol nem lesz gáz egyáltalán, és olyanok, ahol lesz, csak magas lesz az ára. Mi az utóbbiak közé tartozunk.- Kérdés, hogy mennyi ideig lehet majd elviselhető keretek közt tartani ennek az árát”

— fogalmazott.

Ki kellett hirdetnünk az energiaügyi veszélyhelyzetet, és elrendeltem egy operatív törzs felállítását, amelyet Gulyás Gergely vezet, az ő feladata lesz az energia-veszélyhelyzet döntéseit előkészíteni és végrehajtani.

Még egyszer elmondta a szerdai kormányülésen született döntéseket.

„Próbáljuk megmenteni a rezsicsökkentést úgy, hogy aki átlagosan fogyaszt, annak továbbra is legyen csökkentett rezsije”.

„Én nagy tisztelettel arra kérem a családokat, hogy aki az átlag felett fogyaszt, az

lássa be,

hogy most kénytelenek vagyunk az átlag feletti fogyasztásra teljes piaci árat kiróni”.

A kérdésre, hogy mit tud tenni valaki, hogy beleférjen az átlagba, a miniszterelnök azt mondta:

A kormány úgy hozott döntést, hogy rendelkezett a pontos számokkal. A háztartások háromnegyede az átlagos kategóriába tartozik.

Magyarország nehezebb helyzetben van szerinte, mint a gazdagabb nyugatiak, hiszen nyugaton a teljes árú rezsi is kisebb hányadot képvisel a fizetésekhez képest. Számos helyen a rezsi csak a hatoda a jövedelemnek, nálunk azonban elviszi a harmadát is, ezért kellett bevezetni a rezsicsökkentést.

Ezért kell megvédeni a családokat Orbán szerint.

„A baloldal ezzel sosem értett egyet.”

Orbán elmondta, hogy van, aki ezt majd megérti a rezsicsökkentés korlátozását, van, aki nem, hiszen nem vagyunk egyformák. Mindenki vezet családi költségvetést: van, ami belefér, van, ami nem. A háború előtt belefért, hogy mindennek csökkentett legyen az ára.

Jó lenne, ha ezt belátnák, de a tényeken az sem változtat, ha nem látják be.

Jelenleg készül a hetedik szankciós csomag Brüsszelben, ezzel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: Magyarország a szankciókat mindig is ellenezte. Az első pillanattól azt mondta, hogy a szankciókkal nem tudnak segíteni Ukrajnán, viszont rosszak az európai gazdaságnak.

„Ha így meg tovább, akkor kinyúvasztják az európai gazdaságot”

Brüsszelben be kell látniuk, hogy rosszul kalkuláltak, és tárgyalni kell az oroszokkal, tűzszünetet kell kötni, mert csak a béke a megoldás.

A KATA beszántásával kapcsolatban elmondta:

Jó döntésnek tartja az átalakítást, ami már szükséges volt. 2012-ben ő egyike volt azoknak, akik kigondolták a KATA-t. Régen ezeket maszeknak hívták. Egyszerű adózási formát akartak nekik létrehozni, de sok volt a visszaélés.

Szerinte az elején semmi baj nem volt, mert a KATA-sok 90 százaléka eleinte magánszemélyeknek számlázott. Később a cégek rájöttek, hogy belekényszeríthetik a KATA-ba a munkavállalókat a munkaviszony helyett.

„Én úgy látom, hogy 450.000 ezer KATA-sból 350.000 színlelt munkavállaló”

Még ez is belefért volna, de most, hogy háború van, már nem fér bele, és nem a költségvetés miatt, hanem a nyugdíjak miatt nem fér bele, mivel a KATA-sok sokkal kevesebb nyugdíjat fizetnek.

„Az nem fog menni, hogy 450.000 ember nem fizeti be a nyugdíjkasszába azt az összeget, amit be kellene”.

Ezért elbír az ország 150.000 KATA-st, de nem bír el 450.000-et.

„Vannak még más kedvező formák, a KATA-kiskapukat bezártuk.

Lehet választani más adózási formákat”.

Szeptember 25-ig tudnak nyilatkozni arról az érintettek, hogy melyik adónemet választják.

A KATA-demonstrációkról szólva elmondta, könnyű lenne erőseket mondani meg viccelni, de inkább a megértés felől közelít:

Négyszer egymás után vesztettek kétharmaddal, az esélyük annyi, amennyi. Ebben a kampányban bebizonyították, hogy nem lehet rájuk bízni az országot.

A KATA-törvény volt Orbán szerint az első olyan intézkedés, amely egyeseknek fáj, és erre a hullámra a baloldal felült, hogy hangulatot keltsen a kormányzás ellen.

„Ezt én értem, de nagyon rossz politikának tartom. Ezért kérem a KATA-sokat is, hogy értsék meg, hogy mi történik ebben a háborús helyzetben, és ezért kérem a rezsicsökkentés kapcsolatban is, hogy háborús helyzetben az összefogás a megoldás”.

A haderő készenlétének fokozásával kapcsolatban Orbán elmondta, hogy a háború miatt van.

„Kerüljük a szót, hogy mozgósítás, de értelmezhető ez a szó a hadseregen belül is. Ez a hadsereg veszélyhelyzeti állapota. A fejlesztéseket két-háromszorosára kell felgyorsítani, új forrásokat kell elrendelni, mert a keleti határhoz a NATO is újabb erőket vezényel, és ott kellő súllyal nekünk is meg kell jelennünk. A déli határproblémát viszont nem tudjuk csak a hadsereggel megállítani.”

— mondta, hozzátéve, hogy nem csak a migránsok száma nő, de az agresszió is. Ezért ma délután aláírja a határvadász egységek felállításáról szóló rendeletet. Az ő fizetésük a rendőri és katonai fizetéseket is felfelé fogja tolni, közölte.

A kérdésre, hogy kinek az érdeke, hogy a háború folytatódjon, azt mondta: nem mindig a háború haszonélvezőinek az érdeke a háború. Jó példa erre Kína, ami haszonélvezője a háborúnak, mégsem ők csinálják a háborút.

Soros György típusú üzletemberek érvelnek a háború fenntartása mellett szerinte. Valójában a Soros György-félék nem mások, mint háborús uszítók.

„Ami történik, az Európának katasztrófa, és Magyarországnak is rendkívül fájdalmas”.

 

Valódi Hírek